A kilencszeres világbajnok élete legpocsékabb szezonját futja, kétségtelen, küszöbön a visszavonulása, és egyre valószínűbb, hogy idén megtörténik.

A 42 éves motoros 20 év után először kezdte a szezont egy privát csapatnál, miután a gyári Yamaha istállóban nem maradt tovább neki hely. Nem ment jól tavaly, igaz, egy dobogója még volt júliusban, majd szeptemberben a győzelemért küzdött Barcelonában, de bukott. Utána covidos lett, két versenyt ki kellett hagynia, visszatérése után meg nagyon nem találta a ritmust. A fiókcsapat, a Petronas Yamaha dobott neki mentőövet, ami mindig fiatal tehetségeket igazol, de vele kivételt tett. A gyár sem hagyta cserben, a 2021-es fejlesztésű, legpengébb motort biztosították neki, miközben új petronasos csapattársa, Franco Morbidelli kénytelen beérnie egy 2019-es géppel az egész évre.

Úgy tudni, Rossi kétéves szerződést akart, de csak egyévest kapott. Múlt ősszel ezt azzal magyarázták, hogy a Yamaha a MotoGP-szervező Dornával kötött szerződése lejárt 2022-ben, így tovább nem írhatott alá Rossi sem. A hosszabbítás persze formaság volt, a gyár az év elején 2026-ig elkötelezte magát a MotoGP-hez. Nem tudni, miből állt volna egy záradékot Rossi szerződésébe tenni, amivel biztosítják a második évét is, amikor a magasabb rendű megállapodás életbe lép, de úgy tűnik, ez nem merülhetett fel. Egy szó, mint száz, az jött le a dologból, hogy

a Petronas egy évre befogadja Rossit, de kettőre nem szívesen.

Rossi arról beszélt még a szezon előtti teszteken, hogy meglátja majd az év első felében, milyen formában lesz, attól függően kezdenek majd tárgyalni a Petronasszal a hosszabbításról.

Az idény jól indult, Rossi az első katari időmérőn negyedik lett, a legjobb nem gyári motoros. A futam viszont borzalmasan sikerült, már az első körökben visszaesett, végül 12.-ként futott be. Akkor még nem sejtette, ez jó eredmény neki: azóta ugyanis

egy 16. és egy 17. helyet hozott össze, közte egy bukással,

miközben időmérőn egyszer sem került az első 15-be, de volt, hogy a 20-ba sem.

Rossinak a hátsó gumival van problémája, a lágyabb típussal relatíve gyors tud lenni, de az hamar elkopik alatta, a keményebb tartósabb, de a tempója kárára, a 15. pozíció környékén poroszkál vele. A szupersztár folyamatosan azt mondja, fejlődnek, csak úgy látszik, tyúklépésben, a hétfői, jerezi tesztnap után is elhangzott a szokásos mondat, hogy

“találtunk valamit”.

Jövő hétvégén, Le Mans-ban kiderülhet, így van-e, ha mégsem ott, június végéig valahol villantania kell valamit a 115-szörös futamgyőztesnek:

kedvenc pályái jönnek, Mugello, ahol kilencszer, Barcelona, ahol szintén kilencszer és az abszolút favorit, Assen, ahol tízszer győzött.

(A legutóbbi sikere is innen származik, 2017-ből.)

Ha ezeken a helyeken sem mutat semmit Rossi, akkor már semmi értelme a folytatáson gondolkodni. Biztosan tudja ezt ő is, emiatt mondta, hogy az év első feléig dönt 2022-ről, na meg a Petronas is, ami teljesítményhez is kötötte a 22-es szerződéshosszabbítást. A 15-16. helyezések biztosan nem elegendőek ehhez.

Rossi egyébként már csak azért sem pánikol, mert volt már hasonló helyzetben karrierje során, még ha igaz is persze, ennyire hosszú negatív sorozat sosem érte. De érdemes felidézni a 2007-es szezont, amikor a Yamahával Brnóban, augusztusban gumigondok miatt csak 7. lett, két hétre rá szintén kedvelt pályáján, Misanóban pár körután feladta, majd két hét múlva Portugáliában győzött. Na meg ott van a 2011-12 közötti, ducatis időszak, amikor versenyt sem nyert két évig, aztán a Yamahához visszatérve újra futamgyőztes és majdnem világbajnok lett.

Hiába higgadt Rossi, joggal merül fel a kérdés, minek erőlteti egy 42 éves ember a versenyzést, miközben még a klasszisok is befejezik 35-36 éves koruk körül, de inkább előbb? Azért, mert

Valentino Rossi jobban szereti a motorversenyzést, mint bárki, aki valaha megfordult két keréken.

Rossi 1996 óta indul a világbajnokságon, abban az évben nyerte első futamát is, az idei a 26. szezonja. Jóval több, mint a fél életét a vb-n töltötte, márciustól novemberig az élete arról szól, hogy körbeutazza a világot. Furcsa leírni is, de az ember, aki 115-ször nyert, nem a győzelemért csinálja, hanem magáért a motorozás és a versenyzés szeretetéért. Rossit, ha megkérdezik péntek reggel, mit akar csinálni aznap, még mindig nem tud mást elképzelni, mint hogy kimegy motorozni és versenyezni. Nem beszélve a szombatról meg a vasárnapról.

Ezt az imádatod jelzi egyébként az is, hogy bevállalta a teljesítményre vonatkozó záradékot szerződésében: gondoljunk csak bele, hány világbajnok tűrte volna, hogy eredményekhez kössék a jövőjét, és ha azt nem hozza, szó nélkül kirakhassák. Rossi más, ő nem a motorsportokban megszokott egókirály kategória, ő azért van itt még mindig, mert

szereti csinálni, és kész.

Nem tudni egyelőre, mi történik június végéig, de a valószínűsíthető forgatókönyv, hogy ha le is esik egy szebb eredmény, már maga Rossi sem fogja erőltetni a 22-es folytatást. Nem azért, mert fizikailag nem bírná, 42 évesen is topfitt, simán vállalja az élsporttal járó állandó aktivitást, lemondásokat és utazást, nem is szereti kevésbé, amit csinál, ám egyszer el kell engednie a dolgot. A 21-es szezon második fele pedig kiváló alkalom lehet a szép elköszönéshez: jön szeptemberben leghazaibb versenye a San Marinó-i GP, amit a misanói pályán, szülőhelyétől pár kilométerre rendeznek, 99 százalék, hogy már közönség előtt, vagyis minden adott a szép búcsúhoz.