
Eriksen életéért küzdöttek, ijesztő jelenetek az Eb-n
Ijesztő jelenetek játszódtak le szombat este Koppenhágában, ahol a dán válogatott Finnország ellen játszotta első Európa-bajnoki mérkőzését.
Christian Eriksen, a friss olasz bajnok Internazionale futballistája a találkozó 43. percében egyszer csak összeesett, ijesztően hasonló volt az eset, mint 2004-ben, amikor Fehér Miklós, a Benfica magyar válogatott támadója életét vesztette.

A korábbi Tottenham-klasszisnál azonnal megkezdték a szívmasszázst, a játékosok és a közönség is ledöbbenve figyelte az eseményeket, majd a csapattársak vették körbe összeborulva egymással. Eriksen felesége a pálya szélén zokogott, a pálya szélén Kasper Schmeichel, a dánok kapusa, illetve a védő Simon Kjær próbált lelket önteni belé.
Körülbelül 10 perc telt el, mielőtt Eriksent hordágyra tették, a szurkolók és a játékosok mintha egy kicsit megkönnyebbültek volna, de biztosat nem lehet tudni. Sajtóhírek szerint az állapota jelenleg stabil.
Később megjelent egy fotó, amelyen Eriksen nyitott szemmel, oxigén maszkkal az arcán hagyja el a pályát, ami mindenképpen jó jel.

A találkozó több mint egy óra elteltével, a két csapat közös beleegyezésével folytatódott. A finnek végül 1-0-ra diadalmaskodtak, a dánoknak semmi sem jött össze, még egy büntetőt is kihagytak.
Eriksen 109. alkalommal lépett pályára a dán válogatottban, amivel az örökranglista negyedik helyére lépett elő, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) előzi meg.
Recent Comments