
Még 4 futamra kiesett a Petronas klasszisa, kérdés, ki pótolja?
Nem hivatalosan már tudni lehetett, hogy az olasz a nyári szünet utáni első versenyen is hiányozni fog, ám szerdán Razlan Razali csapatfőnök közölte, még három GP-n nem lesz ott: előreláthatólag a Stíriai, az Osztrák, a Brit és az Aragon Nagydíj után, Misanóban térhet vissza.
Morbidelli a Holland GP előtt komoly térdműtéten esett át, a keresztszalag bonyolult egység, és nagyon lassan gyógyul. Normál emberek 4-6 hónapig lábadoznak, a motorversenyző – a remények szerint – szűk három után újra motorozhat. A 26 éves klasszis már Assenben sem volt ott múlt hónap végén, a superbike-os yamahás, Garrett Gerloff ugrott be helyette.

Gerloffnak viszont a következő, stíriai hétvége alatt a Superbike-ban lesznek kötelezettségei, így már korábban felmerült, hogy ekkor a Yamaha tesztpilótája, a versenyzéstől tavaly visszavonult Cal Crutchlow pótolhatná Morbidellit. Gerloff a másik három MotoGP-víkenden szabad, így elméletileg jöhetne ismét, ha a Petronas is úgy akarja.
Valószínűleg felmerül majd, hogy maradjon Crutchlow, ám azt sem lehet kizárni, hogy a Yamaha egy harmadik névre bízza a négy felszabadult futamot. Ezen a ponton nem lehet kizárni Andrea Doviziosót sem, aki egy évnyi szabadságon van a MotoGP-ból. A beszállása kézenfekvő lenne, csakhogy van egy bökkenő, ami a 16-szoros futamgyőztesnek biztosan nem fog tetszeni: Morbidelli egy 2019-es Yamahát hajt, azaz másodvonalas gépen kellene teljesítenie.

Az exducatis olasz ráadásul épp a napokban állapodott meg még három nyári apriliás tesztről, úgy tűnik, komolyan gondolja a projektet.
Vagyis Crutchlow és Gerloff bevetésére van a legnagyobb esély a Petronasnál, de húzhatnak nagyon váratlant, és lehetőséget adhatnak másnak is.

Razali elmondta, több, jelenleg nem MotoGP-versenyző is jelentkezett nála. Nem csak idénre, 2022-re is, ugyanis másik mostani pilótájuk, Valentino Rossi valószínűleg befejezi az idény végén, az addig felépülő Morbidelli pedig jelölt a gyári Yamahához, ahonnan Maverick Vinales távozik a szezon végeztével. Vagyis lehet, hogy jövőre két embert kell pótolniuk.
Recent Comments