Az NFL szinte kötelezővé tette az oltást, a játékosok börtönben érzik magukat

Az NFL szinte kötelezővé tette az oltást, a játékosok börtönben érzik magukat

  23 Jul 2021  

Az NFL csütörtökön bejelentette, hogy a 2021-es szezonban milyen intézkedéseket vezet be annak érdekében, hogy megelőzzék a koronavírus-fertőzéseket, az emiatt kialakuló betegségeket és szövődményeket a játékosok, edzők és egyéb dolgozók körében. Az előírások nem teszik kötelezővé a védőoltást a játékosok számára, de jelentős előnyöket élveznek a két oltással rendelkező játékosok.

Az új szabályok alapján, amennyiben az egyik csapat oltatlan játékosai között elterjed a vírus és emiatt az NFL egy csúsztatott időpontban sem tudja megrendezni a mérkőzést, úgy az a csapat, ahol megfertőződtek a játékosok, automatikusan elveszíti a mérkőzést. Ez azt is jelenti, hogy az elmaradt mérkőzés után sem a győztes, sem a vesztes csapat játékosai nem kapnak fizetést. Ez pedig a szerződések struktúrájától függően több tízezer dolláros veszteség is lehet a sportolók számára.

Vagyis a liga nem teszi kötelezővé az oltásokat, de azok a csapatok, ahol szinte mindenkit beoltanak előnyhöz jutnak. A játékosok pedig a közösségi médiában kommentálták az új szabályokat. DeAndre Hopkins, az Arizona Cardinals sztárelkapója a legnagyobb név, aki megszólat és azt írta:

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de ha hátráltatom a csapatomat azzal, hogy nem veszek részt a védőoltásban, akkor ez megkérdőjelezi a jövőmet a ligában.

Nem sokkal később törölte ezt a posztot és annyit osztott meg, hogy “Szabadság?”.

Szintén egyértelmű véleményt fogalmazott meg Matthew Judon, a New England Patriots egyik nagy igazolása. Ő azt írta nem túl szalonképes formában, hogy az NFLPA, (a játékosok szakszervezete) nem végzi megfelelően a dolgát.
Később egy bostoni televíziónak elmondta, hogy az a problémája, hogy az idei szezonban azok a játékosok is elveszíthetik a heti fizetésüket, akiknek semmi közük a fertőzésekhez. Vagyis az NFLPA nem tudta megfelelően képviselni a játékosok jogait.

Szintén hangos ellenzője az oltásnak Cole Beasley a Buffalo Bills elkapója, aki Twitteren több üzenetet is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy nem tartja elfogadhatónak, ahogy az NFL kezeli a helyzetet és ő nem fogja felvenni az oltást.

Ezekiel Elliott, a Dallas Cowboys futója azt mondta, hogy ő már megkapta az oltását, viszont úgy érzi, hogy ez nem olyan dolog, amit rá lehet erőltetni másokra és ezt a döntést mindenkinek magának kell meghoznia.

A Las Vegas Raiders futója, Jalen Richard azt mondta, hogy a játékosokra az idei szezonban olyan szabályok vonatkoznak, mintha börtönben lennének, vagyis ha szeretnének pályára lépni és ezzel pénzt keresni, akkor fel kell venniük az oltást. A tweetet azóta ő is törölte.

Arról, hogy a liga csapatainál hány játékos kapott oltást nincsenek pontos adatok, csak amit a különböző újságírók ki tudtak deríteni. Ez alapján a játékosok 78 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát. 14 olyan együttes van, ahol a játékosok 85 százaléka be van oltva és mind a 32 csapatnál eléri az 50 százalékot a beoltottak száma.

A ligának elsősorban nem a játékosok egészsége a fontos, hanem az, hogy teljesíteni tudják a tévés partnereik felé a kötelességüket. A tavalyi szezon alapján egyértelmű, hogy mérkőzések csak akkor fognak elmaradni, ha tényleg nincs más lehetőség.

Egy névtelenül nyilatkozó, már beoltott játékos Doug Kyednek úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a játékosok mikor elfogadták a 10 évre szóló kollektív szerződést, akkor nem is gondoltak arra, hogy jöhet egy ilyen világjárvány. Mivel azonban megszületett az a megállapodás, ami 10 évre bebetonozta a szabályokat, így a játékosok kezében jelenleg nincsenek eszközök arra, hogy érvényesítsék a jogaikat, így a liga szabályait kénytelenek elfogadni, ha továbbra is szeretnének pénzt keresni.

A liga hivatalos reakciót is kiadott a játékosok megnyilvánulásai után, amiben felhívták a figyelmet arra, hogy a mérkőzések törlése csak az utolsó lehetőség és a tavalyi szezonban is hasonló szabályok mellett bonyolították le a mérkőzéseket. Az egyetlen újdonság, hogy a fizetések elmaradása mellett az a csapat, ahol fertőzések törnek ki, még extra büntetést is kaphat. Arra is felhívták a figyelmet, hogy tavaly végül az összes mérkőzést le tudták játszani és ez nagyban köszönhető az óvintézkedéseknek, így arra kérik a játékosokat, hogy működjenek együtt és akkor senki sem marad fizetés nélkül.