Négy összecsapás a vasárnapi német kínálatban

Négy összecsapás a vasárnapi német kínálatban

  19 Sep 2021  

Az ARENA4-en és az ARENA4+ oldalon négy mérkőzést láthatnak élőben a német futball szerelmesei, természetesen képernyőre kerül mind a három első osztályú összecsapás, illetve felvezetésképpen egy második vonalbeli találkozó.

A sort éppen ez utóbbi nyitja, 13.30-tól a Darmstadt a Dynamo Dresdent fogadja a Bundesliga 2 7. fordulójában: a két csapat legutóbb 2020-ban a Német Kupában találkozott egymással, a Darmstadt magabiztos, 3-0-s sikert aratott az akkor még harmadosztályú ellenfele felett.

Ezt a mérkőzést az ARENA4+ oldalán lehet követni.

A Bundesliga 5. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a VfB Stuttgart látja vendégül a Bayer Leverkusent: a sváb együttes ugyan a Fürth elleni 5-1-es győzelemmel rajtolt, azóta azonban egyszer sem tudott nyerni. A gyógyszergyáriak az előző fordulóban talán a szezon eddigi legjobb mérkőzésén 4-3-ra kaptak ki a Dortmundtól, majd csütörtökön az Európa-ligában a magyar bajnok Ferencvárost győzték le 2-1-re. A Stuttgart legutóbbi kilenc Leverkusen elleni hazai meccsén nem tudott nyerni, előzőleg 2010 áprilisában győzte le saját közönsége előtt riválisát.

A Leverkusen góljait a 18 esztendős Florian Wirtz, illetve a nyári Európa-bajnokság társgólkirálya, a cseh Patrik Schick szállítja, előbbi arra hajt, hogy pályafutása során először sorozatban három-, míg utóbbi egymást követő negyedik bajnokin szerzett góljaira hajt.

Photo by Joosep Martinson/Getty Images

A 15.30-kor kezdődő mérkőzés az ARENA4-en látható.

Ezt követően a Borussia Dortmund fogadja az Union Berlin együttesét: a találkozó igazi csemegének számít, hiszen a sárga-feketék rendre látványos támadófutballal rukkolnak elő, átlagosan 5,5 gól esik a mérkőzéseiken, míg a fővárosiak egyelőre még veretlenek.

Az Union története során először áll veretlenül négy fordulót követően, míg a Dortmund legutóbbi 11 Bundesliga-fellépésén 10 győzelmet aratott.

Photo by Joosep Martinson/Getty Images

A forduló vasárnap este a százszázalékos teljesítménnyel listavezető VfL Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt összecsapásával zárul 19.30-tól az ARENA4+ oldalán. A mérkőzés elsőre országos egyesnek tűnik, hiszen a vendég frankfurtiak még nyeretlenek az idényben – legutóbb 18 évvel ezelőtt álltak győzelem nélkül négy fordulót követően – , ráadásul vendégként tavaly április óta nem tudtak diadalmaskodni a Bundesligában.

Mark van Bommel, a Wolfsburg holland edzője az első tréner a klub történetében, aki négy győzelemmel rajtolt és most folytathatja egyedülálló sorozatát.

Photo by Tom Weller/picture alliance via Getty Images