
Herta nagy napja, Palou ráfordult a bajnoki címre
A hazai pályáján induló pilóta verhetetlen volt.
Célegyenesbe fordult vasárnap az IndyCar-sorozat, az utolsó előtti verseny után már csak hárman lehetnek bajnokok, és van egy nagy favorit.
A verseny az élen nem hozott sok mozgást, az első rajthelyről kezdő Colton Hertát megszorítani sem tudták, a 95-ből 91 kört vezetett, köztük az utolsót is. Két éve járt a mezőny legutóbb a monterrey-i pályán, akkor is Herta nyert, vagyis megvédte itteni címét.
Mögötte már izgalmasabb volt az élet, leginkább Romain Grosjeannak köszönhetően: a Dale Coyne Racing francia pilótája a
13. rajtpozícióból előzte fel magát a dobogóra.
Volt egy neccses pillanata is a Dugóhúzó-kanyarban, ahol Jimmie Johnsonnak ütközött, de autója valahogy túlélte a méreteskoccanást.
Herta és Grosjean között Alex Palou végzett, aki a második hellyel hatalmasat lépett karrierje első IndyCar-címe felé. Mivel Pato O’Ward csak ötödik lett, a spanyol 35 pont előnnyel elhúzott a pontversenyben. 54-et lehet szerezni a vasárnapi zárófutamon, vagyis
egy 11. hellyel már meglenne Palou-nak a bajnokság.
Kettejükön kívül Josef Newgardennek maradt még matematikai esélye, de 48 pontos hátránya nem sok jóval kecsegtet. Kiszállt a harcból Scott Dixon, a hatszoros bajnok a 38. körben önhibáján kívül ütközött a Dugóhúzóban megpördülő Takuma Satóval, és ugyan tudta folytatni, csupán 13-ként futott be.
A Laguna Seca-i versenyt hétfő este 21:30-tól láthatják felvételről az ARENA4-en, míg a vasárnapi, Long Beach-i szezonzárót az ARENA4+ weboldalon nézhetik majd élőben.
Recent Comments