Hivatalos: Grosjean az Andrettinél folytatja

Hivatalos: Grosjean az Andrettinél folytatja

  24 Sep 2021  

Péntek este az Andretti Autosport hivatalosan is bejelentette Romain Grosjean szerződtetését: az istálló hosszú távú megállapodást kötött a korábbi Forma-1-es pilótával, akinek így biztosított a jövője az IndyCarban.

A 35 éves francia pilóta a 28-as számú Hondát veszi át Ryan Hunter-Reaytől, aki a szezon végén távozik az istállótól.

Grosjean tavaly novemberben még a Forma-1-ben horrorisztikus balesetet szenvedett Bahreinben, kis híján bent égett az autóban, de a Haas csapat pilótája csodával határos módon komoly sérülések nélkül megúszta az esetet.

Photo by Rick Dole/Getty Images

Ezt követően került az IndyCarba, ahol újonc évében minden várakozást felülmúlva versenyzett a Rick Ware Racing/Dale Coyne Racing színeiben, két viadalon is a dobogón állhatott.

Az Andretti Autosport így jövőre rendkívül erős kerettel vág neki az idénynek, hiszen Grosjean mellett a jelenlegi pontverseny hatodik helyezettje, a 21 éves Colton Herta, valamint az Indy-győztes Alexander Rossi alkotja majd az együttest.