
Valentino Rossi: Köszönöm, gyönyörű volt
Misanóban nem is volt rossz futama a szupersztárnak, tizedikként ért be, ami egyik legjobb eredménye idén.
A maximálisan engedélyezett 30 ezres közönség rendesen megünnepelte a búcsúzó bajnokot, aki a leintés után megállt a Rossi-tribün alatt, a gumikordonra felállva integetett rajongóinak, és kidobta a kesztyűit, valamint a sisakját a tribünre.
A depóba visszatérve azonnal meg is szólaltatták a drukkerek legnagyobb ovációja közepette.
“Köszönöm szépen a biztatást az elmúlt évek alatt, gyönyörű volt, ahogy a mai futamunk sem volt rossz. Annyira szép búcsúztatást kaptam, hogy lehet, hogy az utolsó két futamra el sem kellene mennem. Rengeteg remek fiatal olasz motorosunk van, most már nekik kell drukkolni, és változatlanul követni a versenyeket”
-nyilatkozta a 42 éves bajnok, aki a rendezőktől tűzijátékot, az olasz külügyminiszter Luigi Di Maiótól egy nagy, a 46-os rajtszámmal ellátott kristályvázát is kapott hazai búcsújának alkalmából, illetve, hogy elismerjék briliáns pályafutását.
Természetesen az azonnali befejezést nem kell szó szerint venni, Rossi ott lesz Portimaóban és Valenciában, hogy a szezont befejezve köszönhessen el. Különösen Valencia lesz érdekes, ott ugyanis már korlátozás nélkül lehetnek nézők, vagyis több mint 100 ezer ember előtt zárhatja le 26 éves, 1996 óta íródó vb-karrierjét Rossi.
Recent Comments