Csoportrangadóval zárul a forduló

Csoportrangadóval zárul a forduló

  15 Nov 2021  

Kedd hajnalban egy vérbeli csoportrangadóval zárul a NFL alapszakaszának 10. fordulója, a San Francisco 49ers-Los Angeles Rams összecsapást pedig az ARENA4 természetesen élőben közvetíti.

A 49ers ebben a szezonban eddig mind a négy hazai mérkőzését elvesztette, története során eddig erre mindössze háromszor volt példa, legutóbb 1982-ben. Kyle Shanahan együttese -9-es turnover mutatóval rendelkezik, amely a második legrosszabb az egész NFL-ben.

Photo by Thearon W. Henderson/Getty Images

A kaliforniaiak számára ugyanakkor pozitívum, hogy az előző két fordulóban az irányító, Jimmy Garoppolo életjeleket mutatott, a Cardinals és a Bears elleni is 300 yard fölé jutott, erre 2017 óta nem volt képes.

Ebben a párosításban a legutóbbi négy összecsapást a 49ers nyerte, összességében pedig amióta a két csapat élére 2017-ben kinevezték a fiatal vezetőedzőket, Kyle Shanahan 5/3-ra vezet Sean McVay ellen.

A találkozó kulcskérdése az lehet, hogy a sérülésektől tizedelt 49ers támadófal meg tudja-e majd védeni Garoppolót a túloldal brutális védőitől, akikhez ráadásul immáron csatlakozott az egykori Super Bowl-MVP Von Miller is, aki Aaron Donald és Leonard Floyd mellett okozhat kellemetlen perceket a riválisnak.

A 2.15-kor kezdődő összecsapás kommentátora Szarka András lesz, a szakkommentátor pedig Bencsics Márk.