Csütörtök hajnalban a Vancouver Canucks-Colorado Avalanche összecsapást láthatták élőben az ARENA4+ hokirajongói, ezen a mérkőzésen különösképpen fontos szerepet játszottak az emberelőnyös helyzetek, a hat gólt hozó találkozó már visszanézhető a honlapon.
A találkozót végül a vendég denveri alakult nyerte meg 4-2-re úgy, hogy három létszámfölényes helyzetet s gólra váltott. A Coloradóba Nazem Kadri és Mikke Rantanen is egy góllal, valamint gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
Az Avalanche-ben még az egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Gabriel Landeskog ás Cale Makar emelkedett ki a mezőnyből, míg a kapus Dary Kuemper 30 védést mutatott be.
Photo by Rich Lam/Getty Images
A Colorado sorozatban a harmadik győzelmét aratta, legutóbbi hét mérkőzésén pedig 5-1-1-es mérleggel bír.
Ezzel szemben a Canucks egymást követő ötödik mérkőzését vesztette el.
Recent Comments