Jövőre visszatérnek az időmérők!

Jövőre visszatérnek az időmérők!

  19 Nov 2021  

A következő szezonban az edzések és az időmérők is visszatérnek a NASCAR-sorozatba, így a szurkolók 2022-ben “kibővített programot” kapnak már a népszerű szériából.

Az elmúlt két évben egy rövid bemelegítés mellett kizárólag a futamokat rendezték meg, a koronavírus-járvány döntöttek úgy a szervezők, hogy egy egészen speciálisan számítási rendszer alapján – természetesen a szezonban nyújtott teljesítményt figyelembe véve – alakították ki a mindenkori rajtsorrendet.

A szervezők legfrissebb közleménye szerint most így egy teljesen különálló 50 perces edzés, illetve a kieséses rendszerű kvalifikáció is bekerül a programba.

Az ARENA4+ szolgáltatásával a tervek szerint ezek az események is élőben elérhetőek lesznek majd.