Blatter és Platini nem kerül börtönbe

Blatter és Platini nem kerül börtönbe

  08 Jul 2022  

Nem kell börtönbe vonulnia a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA korábbi mindenható urának, Joseph Blatternek, valamint európai kollégájának, a játékosként háromszoros aranylabdás Michel Platininek, miután a svájci szövetségi büntetőbíróság felmentette őket.

Mindkét sportvezetőt azzal vádolták többek között, hogy kétmillió svájci frankkal károsították meg a FIFA-t egy Platini által 1998 és 2002 között végzett tanácsadói munkáján keresztül, ami papíron csak 300 ezer svájci frankról szólt, de állítólag szóbeli megállapodás történt a magasabb összeg kifizetésre.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy csalás nem volt kétséget kizáróan megállapítható, ráadásul a bíró szerint a szóbeli megállapodás hihető, illetve valószínűtlen, hogy Platini kizárólag a szerződésbe foglalt “csekély összegért” dolgozott volna.

Az ügy még 2015-ben került nyilvánosságra, Platinit végül fellebbezés után négy évre távolították el a labdarúgástól, míg a FIFA elnöki tisztségét 1998 és 2015 között betöltő Blatternek októberben járt hatéves eltiltása, de aztán életbe lépett az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki rá a FIFA .