Itt van az első vasárnapi NFL-maraton a szezonban

Itt van az első vasárnapi NFL-maraton a szezonban

  11 Sep 2022  

Hét hónap várakozás után végre eljött az első maratoni NFL-vasárnap, amikor is az ARENA4 egymást követő három mérkőzést élőben közvetít a profi amerikaifutball-ligából

A 17.45-kor kezdődő Countdown című felvezető műsort követően egy csoportrangadóval, a Miami Dolphins és a New England Patriots összecsapásával indul az este.

Folytatná remek sorozatát a Miami (Fotó: Getty Images)

A holtszezonban többek között Tyreek Hill-lel felturbózott Miaminál bemutatkozik az új vezetőedző, Mike McDaniel, aki ugyanúgy 39 esztendős, mint amikor Bill Belichick, a Patriots legendás tréner főedzőként debütált a ligában.  A Miami sorozatban a negyedik győzelmére készül ebben a párharcban, legutóbb ilyen sorozata 1999 és 2001 között volt a Patriots ellen. A floridai gárda az előző idény alapszakaszát is beleértve sorozatban a nyolcadik hazai diadalára készül, ilyen szériája kereken 20 évvel ezelőtt volt legutóbb az együttesnek, ennél hosszabb menetelése pedig csak egyszer 1984 és 1986 között volt, akkor zsinórban tizet nyert a gárda saját közönsége előtt.

A New England jubileum előtt áll, hiszen története 100. sikerét arathatja az AFC keleti csoportján belül.

A találkozó kommentátora Kun Zsolt lesz, szakértőként pedig Zahovay Ádámot hallhatják a nézők.

Ezt követően, 22.25-ös kezdéssel az Arizona Cardinals-Kansas City Chiefs összecsapás kerül képernyőre. A találkozó egyik érdekesség, hogy Patrick Mahomes, az NFL egyik legjobb irányítója első alkalommal kerül szembe egyetemi edzőjével, Kliff Kingsburyvel, aki 2014 és 2016 között a Texas Techen dolgozott együtt vele.

Mahomes egyetemi edzőjének bizonyíthat. (Fotó: Getty Images)

Andy Reid, a Kansas City Chiefs vezetőedzője történelmet ír, ugyanis a tizedik szezonját kezdi meg a csapat élén, ezzel ő lesz az első tréner a Super Bowl-érában, aki két csapatnál is eltöltött ennyi időt, korábban 14 évet dolgozott a Philadelphia Eaglesnél. A szakember mellett Mahomes is átírja majd a rekordok könyvét, ugyanis mindössze 7 passzolt yardra van attól, hogy elérje a 19 ezres határt, ehhez mindössze 64 mérkőzésre lesz szüksége, ilyen gyorsan pedig senki sem jutott el eddig.

A mérkőzés kommentátora Kerek István, szakkommentátora Bencsics Márk lesz.

Az éjszakai mérkőzésen a Dallas Cowboys a Tampa Bay Buccaneerst fogadja 2.20-tól. Ez a találkozó ugyancsak történelmi lesz, mivel az előző szezon alapszakaszának két legjobb támadósora találkozik egymással, a rangsort átlagosan meccsenkénti 407 yarddal vezette tavaly a texasi együttes, a Tampa Bay pedig 405,9-cel volt második. Az NFL-ben 1970 óta vezetik az ilyen statisztikákat, és most először fordul elő, hogy az előző évi lista első két helyezettje egymás ellen kezdi a szezont.

Dak Prescott szenzációs volt a két csapat tavalyi meccsén (Fotó: Getty Images)

A két csapat tavaly is az első fordulóban találkozott egymással, akkor a két irányító írt történelmet, ugyanis összesen 74 sikeres passz kísérletük volt, a hétszeres bajnok Tom Bradynek 32, Dak Prescottnak pedig 42, azt a mérkőzést 31-29-re nyerte a floridai alakulat.

Ezen az összecsapáson újra Kun Zsolt lesz a kommentátor, éjszakai társaként pedig a magyar válogatott kiválóságát, Czirók Mártont hallhatják a nézők.