
Wilson visszatér
Kedd hajnalban a Seattle Seahawks és a Denver Broncos összecsapásával zárul a profi amerikaifutball-liga, az NFL 1. játékhete. A találkozót természetesen az ARENA4 élőben közvetíti.
Az összecsapás gyakorlatilag egyetlen emberről, Russell Wilsonról szól, aki 2012-től egészen a legutóbbi idény végig erősítette a Seattle csapatát, amellyel 2014-ben a klub történetének egyetlen Super Bowlját nyerte, az előző szezon végén azonban elköszönt és éppen Denverbe tette át székhelyét.

Wilson egy esetleges sikerrel egyébként az NFl történetének ötödik játékosa lehet, aki elmondhatná magáról, hogy a ligában szereplő mind a 32 csapat ellen van győzelme, ez eddig csak Tom Bradynek, Drew Breesnek, Brett Favre-nak és Peyton Manningnek sikerült.
Nagy kérdés, hogy a szurkolók miképpen fogadják majd egykori kedvencüket, ugyanakkor korábbi csapattársa, Tyler Lockett szerint megérdemli az ünneplést:
“Mindazért, amit a csapattért tett, ünnepelni kellene őt. Ő egy fantasztikus srác, aki elképesztő dolgokat tett ezért a közösségért” – mondta az elkapó.
A találkozón mutatkozik be a Denver Broncos új vezetőedzője, Nathaniel Hackett, akinek közvetve van kapcsolódása a Seahawkshoz, ugyanis édesapját a USC egyetemi csapatánál Peter Carroll, a Seahawks trénere váltotta edzőként még 2000-ben.
A 2.15-kor kezdődő mérkőzés kommentátora Szarka András lesz, szakkommentátorként pedig Kovács Bálintot hallhatják a nézők.
Recent Comments