
Megszorítások áldozata lett a hajdúnánási MotoGP-pálya
A kormányzati megszorítások áldozata lett a hajdúnánási MotoGP-pálya, felfüggesztik a gyorsaságimotoros-világbajnokságra tervezett beruházást – írja a 444 hírportál.
“Sejteni lehetett, de hivatalosan még nem jelentették be, hogy a 65 milliárd forintos versenypálya is a megszorítások áldozata lesz. Ha tartották volna az eredeti ütemtervet, a fenti szabály nem vonatkozna a hajdúnánási versenypályára, ott ugyanis már jövőre futamokat akartak rendezni. De megcsúsztak, a földek kisajátításával is lassan haladtak, 650 hektár termőterület megvételéről vagy elcseréléséről kellett megállapodni a gazdákkal. A késést jelezték a MotoGP nemzetközi szervezője, a Dorna felé, egyéves haladékot kérve. A módosított tervek szerint a komolyabb munkák most ősszel kezdődtek volna Hajdúnánáson, 2024 nyarára lett volna kész a pálya, szeptemberben lett volna az első futam.

Az új Moto GP-pályáról Palkovics László miniszter 2019 nyarán kezdett tárgyalni a nemzetközi jogtulajdonossal, a Dornával, hogy Magyarország vegye át az addig a csehországi Brnóban tartott futamot. A kormány 2019 őszén be is jelentette a szándékot. Ekkor kiderült, hogy Sávolyt nem fejezik be, új helyszínként szóba került Balatonfőkajár, Nyíregyháza és Hajdúnánás. Végül utóbbi mellett döntöttek 2020 tavaszán. “
A MotoGP-rendezés viszont nem lenne nyereséges az államnak, a jelen gazdasági helyzet miatt pedig felfüggesztik az építkezésre vonatkozó előkészületeket. A magyarországi futam megvalósulása így tovább csúszik, várhatóan évekkel.
A MotoGP-t azonban továbbra is követhetik a Network4-en, legközelebb most hétvégén, Japánból jelentkezik a sorozat.
Recent Comments