
McDavid 700
Fantasztikusan kezdte az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL 2022/23-as idényét Connor McDavid, az Edmonton Oilers szupersztárja, aki mesterhármast jegyzett a Vancouver Canucks elleni alapszakasz nyitómérkőzésén.
A liga legértékesebb játékosának kétszer megválasztott center ráadásul karrierje 488. mérkőzésén megszerezte 700. pontját is, az NHL történetében mindössze öt játékos, a legendás Wayne Gretzky (317 meccs), Marie Lemieux (363), Peter Stastny (457), Mike Bossy (469) és Jari Kurri (483) volt erre képes gyorsabban.
McDavid karrierje során másodszor kezdte mesterhármassal az idényt, a 2017/18-as szezonnyitón ugyancsak triplázott, az NHL-ben korábban csak két játékos, Brendan Shanahan és Cam Neely tudott két idényt is így indítani.
A találkozón a Vancouver már 3-0-ra vezetett, az Oilers azonban sorozatban öt góllal válaszolva fordított, története során először állt fel háromgólos hátrányból a szezon első meccsén, az NHL történetben pedig ez volt a kilencedik ilyen eset, legutóbb az Anaheim Ducks 2017-ben indította így a szezont.
McDavid mellett az Oilersben kiemelkedett Leon Draisaitl, aki egy góllal és két gólpasszal zárta az összecsapást, valamint Jack Campbell, aki 33 védéssel mutatkozott be.
Az ARENA4+ előfizetői jövő héten két mérkőzést láthatnak élőben a csatornán, szerda hajnalban a Colombus Blue Jackets és a Vancouver Canucks, másnap pedig a Florida Panthers és a Philadelphia Flyers összecsapása kerül képernyőre.
Recent Comments