
A Leipzig a Hertha ellen két sorozatát is folytatná
Ahogyan azt a német futball szerelmesei már megszokhatták, a 10. forduló szombati játéknapján újra négy mérkőzést követhetnek élőben figyelemmel.
A késő délutáni (15.30) összecsapások közül az Európa-ligában címvédő Eintracht Frankfurt és a Bayer Leverkusen mérkőzése kerül képernyőre.
Az Eintracht egyelőre felemásan szerepel a bajnokságban, hiszen azt követően, hogy megszakította az éllovas Union Berlin hosszan tartó veretlenségi sorozatát, simán kikapott a mindaddig nyeretlen, sereghajtó VfL Bochum otthonában.
A Leverkusen botrányos szezonkezdete után az edzőváltást követően felcsillant a remény, a játékosként világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligáj-győztes Xabi Alonso a Schalke 04 4-0-s kiütésével mutatkozott be a kispadon, a gyógyszergyári klub történetében még egyetlen szakember sem tudott ilyen nagy arányú győzelemmel debütálni.

Érdekesség, hogy a két csapat eddigi 74 egymás elleni Bundesliga-párharca közül még egyik sem ért véget gól nélküli döntetlennel – ez az élvonal leghosszabb ilyen jellegű sorozata –, a legutóbbi kilenc összecsapáson mindig az aktuális vendéglátó diadalmaskodott: a Frankfurt pályaválasztásával legutóbb ugyan már 22 perc után 2-0-ra vezettek a vendégek, de végül 5-2-re diadalmaskodtak Oliver Glasner tanítványai.
Ezzel a találkozóval egy időben a VfL Wolfsburg-Borussia Mönchengladbach, valamint a Werder Bremen-Mainz találkozót az ARENA4+ oldalán követhetik figyelemmel a Bundesliga-rajongók.
Az esti találkozón 18.30-as kezdéssel a három magyar, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig fogadja a Hertha BSC-t, természetesen a magyar válogatott kapusa nélkül, aki Celtic elleni Bajnokok Ligája-meccsen szenvedett nemrég súlyos térdsérülést.
A Leipzig akárcsak tavaly, ezúttal is gyengén kezdte az idényt, a 11. helyen áll a gárda 12 ponttal, három győzelemmel, 14 szerzett és 13 kapott góllal, ezek a mutatók a klub történetének leggyengébbjei 9 Bundesliga-fordulót követően.
Ugyanakkor a gárda most hazai környezetben szerepelhet, pályaválasztóként pedig egy döntetlent leszámítva hibátlan. Ráadásul a lipcseiek kedvenc ellenfelüket fogadják, 12-szer találkozott az élvonalban a Herthával, ezek közül tízet megnyert és csak egyet veszített el még 2017-ben. A Leipzig a naptárban is reménykedhet, ugyanis a októberben története során még sohasem veszített hazai pályán.
A Hertha legutóbbi négy bajnokiján döntetlent játszott, egy újabb pontosztozkodással beállítani a 2005/06-os idényben felállított klubcsúcsát.
Recent Comments