
Visszalép a folyamatos versenyzéstől Kurt Busch
Busch a poconói időmérőn ütközött a falnak, és ugyan a becsapódás nem tűnt nagynak, a versenyzőnek agyrázkódása volt, aminek tünetei még mindig nem múltak el teljesen. Az elmúlt közel három hónapban egy futamon sem indult, még csak a visszatéréssel sem próbálkozott meg, majd szombaton bejelentette, hogy orvosi tanácsra idén már nem is fog, sőt, jövőre sem.
Nem vonul vissza, de full time már nem fog versenyezni sehol.
— Kurt Busch (@KurtBusch) October 15, 2022
Bukása óta már sokkal jobban van, rengeteget javult az állapota, de még mindig nem teljesen fitt, és semmiképp nem alkalmas rá, hogy a NASCAR legjobbjaival felvegye a küzdelmet – ezt mind maga írta közleményében.
Busch nagyon sikeres pilóta, 2004-ben a NASCAR bajnoka volt, 2000 óta tartó karrierje során 34 futamot nyert és 28-szor indult a pole pozícióból, 2017-ben megnyerte a legnagyobb versenyt, a Daytona 500-at is. Összesen 776-szor startolt a sorozatban.
Jövőre Tyler Riddick érkezik a helyére a 23XI istállóhoz, aminek társtulajdonosa Michael Jordan.
A NASCAR következő futamát vasárnap 20:30-tól közvetítjük élőben az ARENA4+ weboldalon.
Recent Comments