Az év mentésével menekült meg a Liverpool

Az év mentésével menekült meg a Liverpool

  20 Oct 2022  

Élőben láthatták a MATCH4-en szerda este, ahogy a Liverpool eseménydús meccsen, de 1-0-ra győzi le a West Ham Unitedet.

Az első félidő a szokásos anfieldi koreográfia szerint zajlott, a Liverpool támadott, a londoniak elvétve kontrákkal próbálkoztak.

Darwin Nunez, a nyáron igazolt csatár elemében volt, nagy lövését védte Fabianski kapus, majd az uruguayi első igazi helyzeténél már ő is tehetetlen volt:

Cimikasz tette balról a fejére a labdát, a támadó pedig védhetetlenül bólintotta azt kapura – első gólját szerzete az Anfielden Liverpool-játékosként.

Darwin Nunez (jobbra) és a gólpasszos Cimikasz

1-0-ra ment a Liverpool a félidő közepén. Percek múlva újra Darwin villant, a körívről rúgott hatalmas kapufát.

A West Ham a már említett kontrát a félidő utolsó percében mutatta be, amikor Jarod Bowen kapott egy mellkassal nehezen lekezelhető labdát, ám a középhátvéd Joe Gomez – teljesen feleslegesen – a csatár hátára ugrott. Labdát nem talált, így a videóbíró szólt a játékvezetőnek, aki a monitoron látottak alapján befújta a jogos büntetőt.

Bowen állt a labda mögé, de Alisson kapus egészen magabiztosan szedte ki a lövést a jobb alsó környékéről, így maradt az 1-0 a félidőre.

A második félidőben is a hazaiak irányítottak, de valamivel kevésbé veszélyesen, és az 1-0-ban ott maradt a rizikó a Liverpool újkori történetében annyiszor ismétlődő otthoni ikszre. A 87. percben jutott el újra a tizenhatosig a West Ham: Benrahma a bal szélen könnyedén került Alexander-Arnold mögé, beadását Bowen ügyesen mellel levette, a mozdulattal tisztára is játszotta magát, majd a tök üresen, az ötösön érkező Soucekhez továbbított.

A cseh középpályás és a telt ház, na meg kismilliónyi tévénéző is a kapuban látta már a labdát, ám valahonnan érkezett egy láb, amiről a támadó helyezett lövése a kapu mellé, szögletre pattant.

James Milner ért vissza a semmiből fizikát meghazudtolóan, és mentett zseniálisan.

Soucek hitetlenkedik, mögötte Milner (balra), a nagy mentés után

Nunez gólja és kapufája is szép volt, na meg Alisson büntetővédése is, mégis a 36 éves vasemberé lett a meccs mozdulata. Bizonyítja ezt a West Ham-edző, a volt Everton-tréner David Moyes reakciója is: az idősödő mester játékosa kimaradt ziccere után négykézláb esett a gyepre csalódottságában.

Milner november 10-én ül majd szép jubileumot, akkor lesz 20 éve, hogy bemutatkozott a Premier League-ben, épp a West Ham ellen,

ám az ünneplést kicsit előrébb hozta, hála neki 1-0-ás győzelemmel kedveskedett csapata a közönségnek.

A nap rangadóján, néhány kilométerrel arrébb a nagy ellenfél, a Manchester United győzött, ami a Tottenhamet verte 2-0-ra. Egészen meggyőző győzelem volt Erik ten Hag csapatától, a szezonban most játszott kiemelkedően legjobban a United. A tabellán harmadik Spurs pillanatokra sem volt meccsben.

A sikerhez Fred megpattanó és Bruno Fernandes hajszál pontosan becsavart lövése kellett,

mindkettő a szünet után esett.

A meccsen csak egy unitedes nem szórakozott jól,

Cristiano Ronaldo végig a padról nézte az eseményeket, a 90. perc elején meg is unta, a lefújás előtt úgy öt perccel már távozott az öltöző felé.

A tabellán a Liverpool és a United is lépeget előre, Jürgen Klopp csapata a 7., Ten Hagé már az ötödik.

Hétvégén a MATCH4-en folytatódnak élő Premier League-közvetítéseink,

szombaton 16 órától az Everton-Crystal Palace-t, vasárnap 15 órától Southampton-Arsenalt láthatják.