Lampard Vieira ellen

Lampard Vieira ellen

  22 Oct 2022  

Az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójának szombati játéknapjáról ezúttal az Everton és a Crystal Palace összecsapása kerül képernyőre, a találkozót 16.00-tól a MATCH4 közvetíti.

A két csapat legutóbbi 15 egymás elleni bajnokijából csak egyet nyert meg a londoni gárda, tavaly decemberben 3-1-re diadalmaskodott a Selhurst Parkban. A liverpooliak otthonában 2014 szeptembere óta nem tudott nyerni a Palace, azóta három döntetlen és négy vereség a mérlege.

Az Evertonnál hosszú ideje inog a kispad Frank Lampard alatt, jelenleg zsinórban három vereségnél jár a gárda a bajnokságban, az egykori Chelsea-ikon vezetésével a négy lenne a negatív rekord. Ez esetben jó eséllyel követné a kirúgott edzők sorában korábbi válogatott csapattársát, Steven Gerrardot, akit pénteken menesztettek az Aston Villa éléről.

A Patrick Vieira által irányított fővárosi együttes ebben a szezonban három vereséget szenvedett, de kivétel nélkül topcsapatokkal szemben maradt alul – Arsenal, Manchester City és Chelsea. Ugyanakkor a csapat vendégként még nyeretlen, három döntetlen és egy vereség a mérlege. Érdekesség, hogy a játékosként világbajnok Vieira volt edzője Lampardnak, 2016-ban az észak-amerikai ligában.

Amennyiben a Palace kapott gól nélkül hozza le az összecsapást, akkor klubrekordot állít be, a Premier League-ben ugyanis története során eddig csak egyszer, 2017-ben Roy Hodgson irányítása alatt volt képes három egymást követő idegenbeli fellépésén lenullázni riválisát.

A 16.00-kor kezdődő összecsapás kommentátora Kassai-Tóth Csaba lesz.