
Megint kiütötték az Union Berlint
Egy hete ötöt kapott az Union Leverkusenben, most vasárnap négyet Freiburgban. A kettő között, a hétközi fordulóban összejött egy pontocska hazai pályán, de az Augsburg elleni 2-2-vel sem lehettek túl elégedettek.
Freiburgban semmi okuk nem akadt az örömre, a hazaiak már a szünetben 4-0-ra vezettek.
Vincenzo Grifo az első hat percben két gólt szerzett, majd a 20. percben, második büntetőjéből összerakta a mesterhármast.
A második gólja esett akcióból. A félidő hosszabbításában Gregoritsch jegyezte a negyediket.
Pedig az Union 2-0 után visszajöhetett volna a meccsbe, de a 11. percben Knoche büntetőt hibázott, aztán a 19.-ben Leitét kiállították a berliniektől, ami meghatározta a meccs további menetét.
A szünet 4-0-ja után az Unionnak csak a hajrában jött össze a szépítés, Sven Michel már belőtte a tizenegyest.
A mérkőzésen két magyar futballista léphetett volna pályára, de a vendégeknél Schäfer András sérült, míg a Freiburgba nem rég tért vissza hosszabb sérülésből Sallai Roland, ő az utolsó 20 percre állhatott be.
A Freiburg-Uniont élőben láthatták a MATCH4-en és az ARENA4+-on, legközelebb viszont csak jövőre lesz élő Bundesliga-meccs, mert vasárnap kezdődik a futball-világbajnokság. A német futball csupán január 20-án indul újra egy Leipzig-Bayern rangadóval, amin a tabella másodikja az elsőt fogadja. Természetesen azt már élőben láthatják az ARENA4-en és az ARENA4+-on.
Recent Comments