Remek döntetlen, de sokra nem megy vele a Leicester

Remek döntetlen, de sokra nem megy vele a Leicester

  21 Jan 2023  

Nem bánták meg, akik a MATCH4 vagy a NET4+ SPORT élő közvetítését választották, bár nem élcsapatok, de a kiesés ellen küzdő Leicester és az élmezőnyt szorongató Brighton egészen korrekt kis meccset hozott össze.

Mitoma szenzációs csavarása adta meg az alaphangot,

ezzel vezettek a vendégek, de az ősleicesteres Albrightonnak egy közelről bekapart góllal még a szünet előtt sikerült egyenlítenie, 1–1-gyel mentek pihenni a felek. Sőt, a Leicesternek, ami a vb utáni újraindulást követően még nem nyert meccset a PL-ben, a fordítás is összejött, a 63. percben Harvey Barnes talált be.

Már érezte az első győzelem ízét a Leicester, ám a 88. percben jött Evan Ferguson, és remek fejesével elvett két pontot a 2016-os bajnoktól.

Az iksszel a Brighton már 6. a tabellán,

két pontra megközelítette a már Európa-liga induló Tottenhamet, a Leicester viszont továbbra is a 14. helyen poroszkál, mindössze egyetlen ponttal a kiesőzóna fölött.

Vasárnap is láthatnak élő PL-meccset a MATCH4-en és a NET4+-on, a Manchester City–Wolverhampton 15 órakor kezdődik.