
A Leipzig magyarjait méltatta a Bayern München vezetőedzője
Pénteken este csúcsrangadóval tért vissza a két és fél hónapos szünetből a Bundesliga, az RB Leipzig–Bayern München meccset élőben közvetítetük az ARENA4-en. Műsorvezető-riporterünk, Monoki Lehel a helyszínről tekintette meg az összecsapást, a lefújás után a Bayern München vezetőedzőjét, Julian Nagelsmannt, illetve a címvédő egyik játékosát, Matthijs de Ligtet is megszólaltatta.
A jövőben pontosabban kell játszanunk, jobban kell járassuk a labdát a középpályán, hogy kontrollálni tudjuk a mérkőzést. Az első félidőben a gólunk után megvolt a lehetőségünk, hogy megduplázzuk az előnyünket, helyette a második félidőben egy labdavesztés után kaptunk egy gólt és elveszítettük a mérkőzés feletti irányítást, a Leipzig megérdemelten szerzett pontot
-vélekedett a találkozóról Nagelsmann.
A német szakember néhány gondolat erejéig a lipcseiek magyar játékosait is méltatta:
Willi Orbán remek védő, tudjuk róla, hiszen hosszú évek óta a Bundesligában játszik. Szoboszlai Dominik a befejezéseknél nagyon jó, fantasztikus a hozzáállása, passzol hozzá a német bajnokság.

Próbáltunk az első játékrészben dominálni, a vezetést is megszereztük, de a Leipzig sokkal jobban futballozott, így be kell érjük a pontosztozkodással. Nem véletlen, a lipcsei csapat az egyik legkomolyabb kihívónk idén, azonban ellenféltől függetlenül elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, hogy kihozhassuk a bennünk rejlő minőséget, potenciált
– nyilatkozta De Ligt az ARENA4 kamerája előtt.
A Bayern München legközelebb kedden lép pályára a Bundesligában, 20.30-tól a Köln csapatát fogadja – a mérkőzést természetesen élőben mutatjuk az ARENA4-en.
Az RB Leipzig és a Bayern München meccse már visszanézhető a NET4+ SPORT-on, csak IDE kell hozzá kattintani.
Recent Comments