
Bill O’Brien visszatér
Visszatér a profi amerikaifutball-ligába Bill O’Brien, aki korábbi sikerei színhelyén, a New England Patriotsnál veszi át a támadókoordinátori feladatokat.
Az 53 éves szakember 2009 és 2011 között szervezte a New England támadósorát, utolsó idényében a gárda a szerzett yardok rangsorában a harmadik, a pontokat nézve pedig a második legjobb volt az NFL-ben.
Report: Patriots to reunite with Bill O'Brien as new offensive coordinator: https://t.co/3LMCqRwOWi
— New England Patriots (@Patriots) January 24, 2023
O’Brien ezt követően az egyetemi ligában szereplő Penn State vezetőedzője lett, majd 2013 végén visszatért az NFL-be, és ő lett a Houston Texans első embere. A texasi csapatot egészen 2020-ig irányította, de nem tudott jelentős sikereket elérni, ráadásul számos olyan cserét is végrehajtott, amivel sokkal inkább ártott a klubnak, mintsem használt volna.
Ezt követően lett az Alabama támadókoordinátora – a 2021-es draftról érkező irányítóval, Mac Jonesszal elkerülték egymást –, vezetésével az egység a legjobb hat között volt az országban.
Recent Comments