Dovizioso elmondta, miért hagyta ott a Ducatit, és egy meghökkentő titkot is elárult

  09 Jan 2021  

Viharosan távozott nyolc év után a Ducatitól a legutóbbi szezon végén Andrea Dovizioso, de már augusztusban bejelentette, nem hosszabbít a csapattal. Úgy tűnt, ő akart menni, azt pletykálták, a fizetésén nem tudtak megegyezni, ám az olasz motoros állítja, tárgyalásig el sem jutottak. Valójában ugyanis őt kirúgták a Ducatitól.

Mégpedig a nagyfőnök, a technikai zseni, Gigi Dall’Igna küldte el, akinek Dovizioso szerint teljhatalma van az istállónál, és akivel neki már három éve megromlott a kapcsolata. Ellentétük 2019 nyarán élesedett ki egy technikai mítingnek indult beszélgetésen.

“2019-ben a német és az osztrák futam között ültünk le, gyakorlatilag onnantól vége volt nekem a Ducatinál. Techikai kérdésekről akartunk beszélni, de nem egyeztek az álláspontjaink, villongásokkal végződött a dolog, és az összes mérnökkel meg akartuk vitatni a kérdést. Kiéleződött kettőnk között az ellentét, Gigi megtámadva érezte magát és legyőzöttnek. Azt hiszem, ő akkor bezárta előttem az ajtót, de mindezt csendben tette. Azt suttogták, ennyi meg annyi pénzt akartam, de ez hazugság, ajánlatot se kaptam, nem is tárgyaltunk. Azután a 2019-es míting után számomra vége volt” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak a 34 éves motoros.

Nem lehetett maradása, ha az általános igazgató nem akarta, ugyanis ő dönt mindenben, állítja Dovizioso.

“A döntések Gigi kezében vannak. A Ducati döntéseinek mondják, de nem így van, minden döntés az övé. Mint az is, hogy Lorenzót választotta 2017-re. 2016 elején megszerezhettük volna Marc Marquezt, de Gigi Lorenzót akarta” – hangzott az exducatis legmeghökkentőbb kijelentése az interjúból.

Ha pedig egy ilyen hatalmú emberrel nincs jóban valaki, annak mennie kell, Doviziosónak pedig évek óta problémái voltak a menedzserrel.

“Hogy milyen volt a kapcsolatom Gigivel? Nulla. Az első években még volt úgy 30 százalék, de amikor megérkezett Lorenzo 2017-ben, kezdődtek a viták, egymásnak mentünk, a csapat és én eltávolodtunk egymástól. Nem beszéltünk a motor fejlesztéséről, nem is mítingeltünk erről. Pedig a Ducatiban van potenciál, a szakértelemmel sincs gond, kompetens figurák dolgoznak, nagyon magas szinten. Nyolc év után csak ez dühít, hogy többet is elérhettünk volna. Csakhogy Gigi meg én nem beszéltünk nyugodtan 2017 óta.”

Az egészben a legmeghökkentőbb ezek után az, hogy Dovizioso 2017 és 2019 között a világbajnok Marquez egyetlen riválisa tudott lenni, zsinórban háromszor lett második a pontversenyben, volt, hogy csak az utolsó futamon bukta el a vb-címet.

Leave a Reply