Még mindig első idei pontjára hajt a Hertha

Még mindig első idei pontjára hajt a Hertha

  12 Feb 2023  

Két mérkőzés maradt a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójából, az ARENA4 természetesen mindkét vasárnapi összecsapást élőben közvetíti.

Először 15.30-tól a Hertha BSC fogadja a Borussia Mönchengladbachot, a berlini gárda az egyetlen csapat még a Bundesligában, amely az új évben nem szerzett pontot, ráadásul 13 kapott gólja mellé mindössze egy szerzettet tud felmutatni.

Amennyiben a fővárosiak ezúttal sem tudnak a kapuba találni, akkor negatív klubrekordot állítanak fel, erre pedig van is esély, ugyanis a Mönchengladbach a legutóbbi két Hertha elleni mérkőzését kapott gól nélkül nyerte meg,

A találkozó kommentátora Kassai-Tóth Csaba lesz.

A fordulót 17.30-tól az 1. FC Köln és az Európa-ligában címvédő, de idén a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjére készülő Eintracht Frankfurt összecsapása zárja. Mindkét gárda veretlen a téli szünet óta, a kölniekkel ilyen a 2008/09-es idény óta nem fordult elő.

A frankfurtiak egy hétmeccses veretlenségi sorozatban vannak, Oliver Glasner irányításával ez a leghosszabb szériája az együttesnek, amely a legutóbbi három idegenbeli Bundesliga-mérkőzésén egyaránt döntetlent játszott. Ezek alapján akár borítékolni is lehetne a pontosztozkodást, hiszen a Köln az előző három fellépésén döntetlent ért el.

A két csapat ugyan a szerzett gólok számában sem áll rosszul, idei sikerük kulcsa egyelőre a védelmük, hiszen mindkét gárda ellen csak kétszer találtak be a Bundesliga-riválisok 2023-ban.

A forduló zárómérkőzésének kommentátora Lukács Viktor lesz.