Egyenlő erők csatája

Egyenlő erők csatája

  17 Mar 2023  

Pénteken este 20.30-tól a Borussia MönchengladbachWerder Bremen összecsapással veszi kezdetét a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulója. Előbbi a 10., utóbbi a 11. helyről várja a találkozót, mindkét gárdának 30 pontja és hasonló gólkülönbsége van, így kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani.

Egyik csapatról sem mondható el, hogy kirobbanó formában futballozna az elmúlt hetekben, a Gladbach legutóbbi három bajnokiján egyetlen pontot szerzett – Daniel Farke irányítása alatt ez holtversenyben a leghosszabb nyeretlenségi sorozata –, ráadásul ezeken a találkozókon gólt sem szerzett, 2018 telén volt ilyenre legutóbb példa.

A brémaiak a téli szünet után kilenc mérkőzésükből hatot elveszítettek, ez már annyi, mint az ezt megelőző 15 fellépésükön összesen, ráadásul a Mönchengladbach otthonában több mint 12 éve nem tudott nyerni a gárda, azóta hét vereség és három döntetlen a mérlege.

A két csapat szezonbeli első összecsapását a brémaiak hazai környezetben 5–1-re nyerték, ez volt a legnagyobb arányú sikerük ebben a bajnoki idényben, ugyanakkor vendégként a legutóbbi hat meccsükből ötöt elveszítettek, így most bravúr lenne tőlük a három pont begyűjtése.

A 20.30-kor kezdődő mérkőzés kommentátora Ambrus Tamás lesz.