Immár 4 futammal indul hétvégén a MotoGP

Immár 4 futammal indul hétvégén a MotoGP

  23 Mar 2023  

Minden idők leghosszabb motoros gyorsasági szezonja kezdődik péntektől, mind a futamok, mind a versenykilométerek számát tekintve. Egyrészt sosem volt még 21 nagydíj egyetlen évadban, új rekordot fog felállítani a sorozat, másrészt

a MotoGP-ben ezen a 21 hétvégén nem 21, hanem 42 verseny lesz.

Érkezik ugyanis a sprintfutam, amit féltávon, félpontokért rendeznek, a víkend szombati napján, helyi idő szerint 15 órakor. Másnap, általában 14 órától jön maga a Grand Prix, mint eddig, teljes távon, teljes pontokért.

A címvédő, ducatis Pecco Bagnaia

Ennek megfelelően módosul a hétvégi menetrend is, pénteken lesz két szabadedzés, aminek összesített eredménye alapján kialakul a szombati, kétrészes időmérő – Q1 és Q2 – résztvevőinek névsora. Szombaton lesz egy harmadik szabadedzés, ami nem számít sehova, aztán következik a kvalifikáció, és azt itt kialakult sorrend szerint startol később a sprintfutam, majd a vasárnapi GP is.

Fontos megjegyezni, hogy a Moto3 és a Moto2 kategóriában nem lesz változás, marad a hétvégi egy-egy verseny,

továbbra is vasárnap, a MotoGP-nagydíj előtt.

Bizarr előjáték jelenleg, hogy bár pénteken indul a Portugál Nagydíj víkendje Portimaóban, csütörtökig még nem született megállapodás a csapatok és a pilóták között a sprintek díjazásáról. Természetesen a motorosok ezekért is prémiumot akarnak, a távval arányosan, vagyis fele annyit, mint ami a nagy versenyekért jár.

Fabio Quartararo

Az istállók felállása is változott a télen, a világbajnok Ducatinál címvédőjük, Pecco Bagnaia helye természetesen sziklaszilárd, mellé a Gresini Ducatitól a fiatal Enea Bastianinit léptették elő. Bagnaia kihívója lehet, de nem a legnagyobb, annak továbbra is a tavaly előtti bajnok, yamahás Fabio Quartararót várják. A Yamaha ugyan minden teszten a Ducati mögött volt, de az idénykezdetre szinte biztosan összekapja magát.

A Ducati utáni legjobb motornak viszont az Apriliát tartják,

amiből immár négy is lesz a mezőnyben. Bagnaiára a legveszélyesebb a tavalyi vb-3., Aleix Espargaro és csapattársa a gyári motoron, Maverick Vinales lehet.

A Honda nem mutatott jó formát a felkészülés során, vár viszont egy nagy visszatérést a közönség a csapattól:

méghozzá a nyolcszoros világbajnok Marc Marquezét, aki négy karműtét után, immár – ha minden igaz – teljesen egészségesen indulhat neki az évadnak.

Marc Marquez, immár gyógyult jobb karral

Három éve nem volt ilyen jó formában, kérdés, zsenije ki tudja-e húzni a Hondát a gödörből?

A válaszokat természetesen a Network4-en kell keresniük, ahol a szezon összes futamát láthatják élőben, legyen az szombaton, vagy vasárnap. A MATCH4-en és az ARENA4-en szinte mindet, NET4+ SPORT weboldalunkon pedig az összeset, kiegészülve a pénteki edzésekkel és a másnapi időmérőkkel is.

Portugália nyitja a sort, péntektől vasárnapig élőben a NET4+-on, szombaton a MATCH4-en, vasárnap az ARENA4-en is.