A Ducatinak már nincs szüksége Marc Marquezre

A Ducatinak már nincs szüksége Marc Marquezre

  20 Feb 2023  

Paolo Ciabatti kimondta, csapatának nem áll szándékában megszerezni a MotoGP szupersztárját.

A lehetőség azután merült fel, hogy Marquez nemrégiben azt nyilatkozta, ha a Hondától nem kap megfelelő gépet, másfelé fog kacsingatni.

Kézenfekvő, hogy ez a vb-címvédő Ducati lenne,

ami 2022-ben uralta a MotoGP-t, és megnyerte a világbajnokságot Pecco Bagnaiával.

Marc Marquez (Photo by Steve Wobser/Getty Images)

A Repsol Hondával hatszoros MotoGP-bajnok Marquez utolsó előtti évét futja a japánokkal kötött négyéves megállapodásának, amit 2020 elején írt alá, még mielőtt eltörte volna jobb karját. Az elmúlt három évben sérülésével szenvedett, 2020-ban csak az első futamon indult, illetve 2021-ben és 2022-ben is kihagyta az idény jelentős részét. Nélküle a Honda visszaesett, tavaly és 2020-ban futamot sem tudott nyerni, és Marquez a múlt heti tesztek végén azt mondta, az idei motorját sem érzi vb-esélyesnek.

Ha pedig nem kap top technikát jelenlegi helyén, nyilván másik után fog nézni.

De hogy ez a Ducati lenne-e, erősen kétséges, legalábbis Ciabatti szavait hallva.

“Nem az a helyzet, hogy a Ducatinak nincs szüksége egy olyan földönkívülire, mint Marc, a helyzet az, hogy már megvan a sajátja. Soha ne mondd, hogy soha, de Marquez 30 éves, és nekünk öt-hat évvel fiatalabb versenyzőink vannak, akik még tudnak fejlődni. Nem hinném, hogy a Ducatinak kell Marc, és ezt a legnagyobb tisztelettel mondom. Van már elég pilótánk, aki a gyári csapatba akar bekerülni, nem kell azon gondolkoznunk, hogy szerződtessük-e Marcot. Nyilván, ha holnap ránk csörög, nem tesszük rá a kagylót, de az idő, hogy a Ducati megszerezze őt, pár évvel ezelőtt elmúlt, most már más a helyzet”

– nyilatkozta a Ducati-főnök a Motorsport.com-nak.

Nem blöfföl, Bagnaia mögött szépen tűnnek fel a tehetségek: Enea Bastianinit most léptették elő a gyári istállóhoz, Jorge Martint emiatt egyelőre parkolópályára rakták, és tavaly szépen fejlődött Marco Bezzecchi is, aki nem tűnik kevésbé ügyesnek a másik kettőnél. Mindannyiukat a Ducati karolta fel és nevelte, minden bizonnyal lojálisak is maradnak velük.