A világbajnok védő hamarosan elhagyhatja Münchent

A világbajnok védő hamarosan elhagyhatja Münchent

Úgy néz ki, 2023-ban véget érhet Benjamin Pavard bajor kalandja – jelenti a német hírekről rendszerint jól értesült újságíró, Florian Plettenberg.

Állítása szerint se a klub, se a játékos nem tervezi megújítani a szerződést, megfelelő esetén már jövő nyáron távozhat Münchenből. Utódja a friss igazolás, Noussair Mazraoui lehet, akivel már három hónap után kifejezetten elégedett a klub vezetősége, tizenegy bajnokin és öt Bajnokok Ligája-meccsen játszott már a szezonban.

Az értesülést megerősítheti Pavard nyilatkozata, amit kedden adott az olasz La Gazzetta dello Sportnak:

Hét éve játszom Németországban. A Bayernnel mindent megnyertem. Azért futballozom, hogy nyerjek, kész vagyok az újabb projektekre, de mint középhátvéd.

Ez utóbbi kijelentés annyiban érdekes, hogy a francia válogatottban – például az aranyéremmel záruló 2018-as világbajnokságon – és többnyire a Bayernnél is jobb szélső védőként számoltak vele (igaz, olykor háromvédős rendszerben), ám amióta Mazraoui egyre több lehetőséget kap, folyamatosan ő a belső védő.

Anno Bundesliga-karrierjét is így kezdte, 2016-ban a Stuttgartban, viszont nyilatkozatából kiindulva visszavágyik a régi szerepkörébe.

A Bayernbe 2019-ben szerződött, nyert bajnokságot, Német Kupát, BL-t, európai és német Szuperkupát, illetve klubvilágbajnokságot is. Bekerült a franciák idei vb-keretébe is, a csoportkörben Dánia, Ausztrália és Tunézia ellen léphet pályára.