Brady bevette Münchent

Brady bevette Münchent

  13 Nov 2022  

Vasárnap délután a profi amerikaifutball-liga, az NFL történetében először rendeztek mérkőzést Németországban, Münchenben a Tampa Bay Buccaneers csapott össze a Seattle Seahawks együttesével. Az Allianz Arénában 69 811 néző előtt megrendezett találkozót az ARENA4 is élőben közvetítette.

A hétszeres bajnok Tom Brady óriási füttykoncert közepette lépett pályára, Európában a Seahawks rendelkezik az egyik legnagyobb szurkolótáborral, így hiába a legenda népszerűsége, pályaválasztóként ugyan, de mintha idegenben kellett volna helyt állnia.

Az első pontokra a második negyed elejéig kellett várni, ekkor Brady játszott röviden Julio Joneshoz, aki elől gyakorlatilag eltűntek a védők, így 31 yardos TD-t szerzett. A Seahawks támadósorát gyorsan leparancsolta a Bucs védelme, a Brady vezette offense pedig egy 13 játékból álló, 81 yardos, hét és fél perces drive végén Leonard Fournette közeli TD-jével növelte a csapat előnyét.

A Seahawks első félidei teljesítményéről mindent elmond, hogy legjobbja a punter, Michael Dickson volt, akinek két rúgása is az 5 yardoson (!) belül állt meg.

A Seahawks a fordulást követően rögtön pontokat szerzett, igaz, egy ígéretesen induló támadás végül csak egy 55 yardos mezőnygóllal ért véget. A Tampa könnyedén válaszolhatott volna, és egy remek drive-ot is vezetett, amelynek végén egy hihetetlen és nevetséges játékot hívott be a szakmai stáb: Fournette kapta meg a snapet, Brady kiállt a szélre és 75 ezer ember megrökönyödésére felé ment a labda. Brady egyrészt elcsúszott, másrészt interception lett az akcióból, a 12-es pedig még gáncsolt is…

A Seahawks ezúttal sem tudta kihasználni riválisa hibáját, pedig a vörös zónán belül járt, de Geno Smith elvesztette a labdát. Az ellentámadásból a Tampa az újonc Rachaad White futásaival és Brady passzaival gyorsan riválisa térfelére jutott. Az akciót végül a 4 yardosról Brady passza zárta le, a TD-elkapást Chris Godwin jegyezte, 21-3.

A Seattle a mérkőzés folyamán először hiba nélkül vitt végig egy támadást, ráadásul mindössze 2 és fél percre volt szüksége a támadóknak a TD-hez – Tyler Lockett volt az elkapó –, de a kétpontos kimaradt (21-9), így maradt olyan különbség, hogy a Seattle-nek két hatpontos kellett a fordításhoz.

Hat és fél perc volt hátra, amikor Cody Barton megszerezte Brady átadását, a veterán klasszis 400 kísérlet után dobott interceptiont – két passzra volt Aaron Rodgers 2018-as rekordjától. A Seahawks negyedik kísérletre oldotta meg a támadást, majd jött egy hosszú futás Smith-től, majd egy újabb negyedikre Marquise Goodwin a szezon egyik legszebb elkapását bemutatva szépített, 21-16, négy perccel a vége előtt.

A Tampa még egyszer nem tett szívességet ellenfelének, Brady két jó passza és néhány szép futás lezárta az összecsapást.

A bajor főváros London, Toronto és Mexikóváros után a negyedik USA-n kívüli város lett, ahol alapszakaszmeccset rendeztek.

Vasárnap este még három meccset láthatnak élőben a rajongók az ARENA4-en, 19.00-től a Buffalo Bills fogadja a Minnesota Vikings együttesét, majd a Green Bay Packers-Dallas Cowboys és a Los Angeles Rams-San Francisco 49ers találkozó kerül képernyőre.