Csütörtök este, a Rangers–Hibernian találkozóval (Match4 és NET4+ SPORT, 21.00, élő) folytatódik a skót labdarúgó-bajnokság. Az eddig lejátszott 16 forduló a skót bajnoki történelem szokásos forgatókönyvét követi: ezúttal is a Celtic és a Rangers csatáját figyelhetjük hétről hétre az első helyért. Bár a rájátszással együtt még hátravan 18 játéknap, egyelőre komoly lépéselőnyben vannak a glasgow-i zöld-fehérek, akik 9 ponttal előzik meg ősi riválisukat.

Ha megkérdezünk száz embert, mi jut eszükbe a skót bajnokságról, valószínűleg mind a százan rávágják: csak az a kérdés, hogy a Celtic vagy a Rangers zsebeli be az aranyérmet a szezon végén. Döbbenetes adat, de tény, hogy

a liga 132 éves történetében mindössze 14 alkalommal fordult elő, hogy egy másik együttes ért fel a csúcsra.

Utoljára az Alex Ferguson (akkoriban még nem volt lovagi címe) vezette Aberdeen érte el ezt a bravúrt az 1984/85-ös (!) idényben.

A 2010-es évek első felében a csődközelbe került és alsóbb osztályba száműzött Rangers hiányában a Celtic duplán volt egyeduralkodó, és ez a lendület zsinórban kilenc első helyet jelentett nekik. A Kékeknek kellett jó pár év, mire az élvonalba történt visszajutás után összeszedték magukat, és 2021-ben – tíz év elteltével – visszaültek a trónra. Egy évvel később a Celticnek egy viszonylag szoros versenyfutásban sikerült visszavágnia, és a legtöbben arra számítottak, hogy a 2022/23-as szezonban is közel lesz egymáshoz a két favorit.

Csakhogy jelen állás szerint a dolgok másképp alakulnak.

A nyáron még a skót futball nagy sikeréről szóltak a híradások, hiszen eldőlt, hogy először a sorozat történetében a Premiership két képviselője is ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján. A Celtic alanyi jogon, bajnokként, a Rangers pedig a selejtezőben harcolta ki a részvételt, de az előző szezon végén Európa-liga döntőt játszott. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a skót válogatott is jelentős javulást mutatott az elmúlt időszakban a megelőző kudarcos évtizedek után (kijutás az Európa-bajnokságra, csoportgyőzelem és ezzel A-divízióba jutás a Nemzetek Ligájában, vb-pótselejtező kiharcolása), talán joggal reménykedtek a szurkolók abban, hogy Skócia ismét komolyabb tényező lehet a világ futballjában.

A bizakodást gyors kijózanodás követte: a nemzeti együttes végül nem jutott ki a világbajnokságra (sima vereség otthon az ukránoktól a pótselejtezőn), de ami a bajnokság szempontjából fájdalmasabb, nincs azon mit szépíteni, hogy az ország két kirakatcsapata a pofozógép szerepét töltötte be a BL-ben:

a Rangers nulla ponttal, 2-22-es gólkülönbséggel, míg a Celtic szintén nyeretlenül lett utolsó a kvartettjében. Várható volt, hogy a kettős terhelés megviselheti a klubokat, és ez hatványozottan igaz volt a Rangers esetében.

A Celtic sokkal inkább hozzászokhatott az elmúlt években a nemzetközi szerepléshez (többnyire inkább az Európa-ligában), és mélyebb keretének köszönhetően viszonylag könnyedén ugrotta meg a hazai akadályokat is. Legfőbb vetélytársa viszont más utat járt be: az említett tavalyi szezon kivételével a bajnokság előrehaladtával sokszor fásultnak, erőtlennek tűnt a csapat, és ehhez jött az, ami idén is történt velük: a sérültek egyre nagyobb száma sem segítette Giovanni van Bronckhorst munkáját. A vb miatti hosszabb szünetet kihasználva a Rangers vezetése az edzőváltás mellett döntött, vagyis a korábbi Barcelona-játékosnak alig egy év adatott meg a glasgow-iak kispadján. Ebben vastagon szerepet játszott az, hogy míg a Celtic 15 bajnokijából 14-et megnyert, a kékek csak tízet, így máris 9 pont a hátrányuk. Nem mellesleg a szezon első Old Firmjén a címvédő felmosta velük a padlót, a 0-4-es eredmény még Tavernierékre nézve volt hízelgő. A mérleg másik serpenyőjében persze ott van a tavalyi Európa-liga döntő – de beszédes, hogy egy ekkora siker (mert skót csapatként nemzetközi kupasorozat döntőjébe jutni mindig az) sem volt elegendő, hogy ellensúlyozza a kudarcokat, így a menedzsment a váltás mellett döntött. Ennek további magyarázata lehet az is, hogy bár a BL-szereplés nyilván nem volt rossz üzlet a Rangersnek, de két szék között mégis a pad alá esett a csapat, hiszen a nemzetközi porondon való lebőgés mellett jó eséllyel a bajnoki aranynak is búcsút inthetnek idénre.

Van Bronckhorst utódja egyébként az a Michael Beale lett, akit nemrégiben még a Wolverhampton is hívott, de az angol másodosztályú QPR-t elhagyó tréner végül a Rangerst választotta, amiben szerepet játszott, hogy tavaly már dolgozott a csapatnál Steven Gerrard segítőjeként. Biztosra vehetjük, könnyű dolga nem lesz, ha utol akarja érni az örök riválist csapatával, a Celtic ugyanis eddig több mint meggyőző a Premiershipben. Tizenöt bajnokin összesen 50-szer (!) találtak a kapuba, emellett a legkevesebb gólt is ők kapták. A gólzáporos meccsek sorából is kiemelkedik a Dundee United elleni idegenbeli 9-0 vagy éppen a Hibernian elleni hazai 6-1. (És természetesen az is, hogy a valóságban mekkora a különbség a hazai pontvadászat és a nemzetközi szint között…)

A nagy menetelésben főszerepet játszott a zöld-fehérek japán különítménye, élén a tíz gólt termelő, a vb-keretből viszont meglepetésre kimaradó Furuhashi Kyogóval és

azzal a Maeda Daizennel, aki viszont ott volt Katarban, sőt a horvátok elleni nyolcaddöntőben gólt is szerzett.

A portugál Jotát sokan a Premiership legtechnikásabb játékosának tartják – öt góllal és hat gólpasszal járult hozzá a sikeres őszhöz.

A Celtic remeklését a kudarcos BL-eredményeken kívül egyetlen kisebb kisiklás árnyékolja be: a csapat szeptember 18-án 2-0-ra kapott ki a St. Mirren vendégeként, de egyelőre úgy tűnik, ez a botlás még bőven belefér az 52-szeres bajnoknak.

Ami a dobogó harmadik fokát illeti, jelenleg az az Aberdeen foglalja el ezt a pozíciót, amely legutóbb történetének egyik legrosszabb szereplését produkálta a skót élvonalban, a kiesés ellen kellett harcolnia. Jim Goodwin azonban a nyáron szinte a teljes keretet lecserélte, és az ősszel bár volt néhány gyengébb meccs, a piros-fehérek így is esélyesek arra, hogy 2018 után ismét érmet szerezzenek.

A felsőházi playoffot jelentő (4-6.) helyeken áll az idény eddigi meglepetéscsapata, a David Martindale által dirigált Livingston, valamint a Hearts és a St. Johnstone is.

Az utolsó előtti, osztályozót érő pozícióban a Kilmarnock tanyázik, és ha most érne véget a szezon, akkor a sereghajtó Dundee United búcsúzna az első osztálytól.

A katari világbajnokságot megjárt 12 Premiership-játékos közül ketten még mindig versenyben vannak, méghozzá a horvát válogatottal: a Celtic jobbhátvédje, Josip Juranovic, valamint a Rangers bal oldali védője, Borna Barisic is reménykedhet abban, hogy bronzéremmel tér vissza csapatához.