Egy ember helye már biztos a négyes döntőben

Egy ember helye már biztos a négyes döntőben

  18 Oct 2021  

Kyle Larson nyerte a NASCAR-sorozat vasárnap esti futamát, ezzel biztosította helyét a phoenixi fináléra.

A 29 éves versenyző domináns teljesítményt nyújtott az Autotrader EchoPark Automotive 500 elnevezésű texasi viadalon, amelyen 334 körből 256-ben ő volt az élen, és a kockás zászlót is elsőként látta meg.

Larson ebben az idényben már a nyolcadik futamán diadalmaskodott, egy héttel ezelőtt Charlotte-ban sem talált legyőzőre, összességében pedig a 14. versenyén állt a dobogó tetején.

A második helyen, közel fél másodperces lemaradással csapattárs, William Byron ért célba, míg a harmadik Christopher Bell lett.

Larson pályafutása során először lesz érdekelt a döntőben, amelyet november 7-én Phoenixben rendeznek.

Az összetett pontversenyben két korábbi bajnok, Martin Truex Jr. és Joey Logano nagyon nehéz helyzetbe került, bravúr lenne, ha bekerülnének a legjobb négy közé.

Addig még két futam van hátra, a következőt jövő vasárnap Kansas Cityben rendezik, a viadalt az ARENA4+ oldalán élőben lehet majd nézni.

A texasi verseny már visszanézhető az ARENA4+ oldalán:

https://arena4plus.network4.hu/watch/nascar-autotrader-echopark-automotive500-texas/legfrissebb-videok