Az ARENA4-en és a NET4+ SPORT-on is közvetítjük a liverpooli derbit.
Nem mondhatni, hogy égetően nagy a tét, ugyanis mindkét csapat rettenetes szezont fut: a Liverpool mindössze 10. a tabellán, 12 pontra van minimális céljától, a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helytől, míg az Everton a kiesés ellen küzd.
Utóbbinál edzőváltás is volt, Frank Lampardot Sean Dyche váltotta, aki rögtön első meccsét megnyerte, méghozzá a tabellaelső Arsenalt verték, így azonnal reményt adott a túlélésre. A már bent maradó, 17. Leeds csak egy pontra van, vagyis a menekülés abszolút teljesíthető.
A Liverpool akkor reménykedhet valamiben, ha nyer: mivel két meccsel kevesebbet játszott, mint a jelenleg 4. Newcastle, két győzelemmel 6 pontra csökkenthetné lemaradását, ami már belátható távolság.
Közvetítésünk az ARENA4-en már 20:45-kor indul, a NET4+-on kezdés 21 órakor.
Recent Comments