
Ezúttal szombaton is három meccs jön az NFL-ből
A szokásoktól eltérően ezúttal már szombaton is rendeznek mérkőzéseket a profi amerikaifutball-ligában, az NFL-ben, az ARENA4 viszont nem változtat, három találkozót is élőben közvetít.
Elsőként 19.00-től a Minnesota Vikings kerül képernyőre, amely múlt héten nem tudta bebiztosítani részvételét a rájátszásra, de most újra megteheti, az ellenfél pedig ehhez ideális, az Indianapolis Colts ugyanis nem tartozik a legerősebb csapatok közé.

A Vikingsban továbbra is elképesztő teljesítményt nyújt Justin Jefferson, aki a legutóbbi fellépésén karriercsúcsot jelentő 223 yarddal zárt a Detroit Lions ellen, és az NFL történetének első elkapójaként karrierje mindhárom első szezonjában átlépte az 1400 yardot. A Colts ellen mindössze öt elkapásra van szüksége ahhoz, hogy Christian McCaffrey és Michael Thomas után harmadikként átlépje a 300 elkapást első három szezonjában.
A kommentátor Kerek István, a szakértő Buday Zoltán lesz.
Ezt követően, 22.30-tól jön a Cleveland Browns és a Baltimore Ravens csoportrangadója, amelyen utóbbi gárda a második számú irányítójával, Tyler Huntleyval áll ki, ugyanis a korábbi MVP, Lamar Jackson sérüléssel bajlódik.
A Brownsban a nagyjából két év kihagyás után két hete visszatérő Deshaun Watson az előző fordulóban már mutatott életjeleket magáról, ezúttal viszont a liga egyik legerősebb védelmével szemben kellene bizonyítania.

A mérkőzés kommentátora Kun Zsolt, szakértője Sziráki-Modla Botond lesz.
Magyar idő szerint már vasárnap hajnalban, 2.15-től az AFC keleti csoportjának rangadóját, a Buffalo Bills és a Miami Dolphins összecsapását láthatják a rajongók.
A két csapat sokáig fej fej mellett haladt egymással a csoportgyőzelemért, a Dolphins azonban legutóbbi két mérkőzését elveszítette, miközben a Bills megnyerte, így utóbbi éppen két sikerrel előzi meg összesítésben floridai riválisát.

Mindkét oldalon egy-egy olyan irányítót láthat a közönség, akik a szezon közepén esélyesek voltak az MVP címre is, de az elmúlt hetekben kissé eltávolodtak ettől – igaz, amíg a Dolphinsnál Tua Tagovailoa visszaesése győzelmekbe került, addig a Bills Josh Allen minimális gyengélkedése ellenére is nyeri a meccseket.
A Buffalo egy győzelemmel bebiztosítja helyét a rájátszásban.
A találkozó kommentátora Parrag Zsombor lesz, szakértőként Pácsonyi Patrikot hallhatják a nézők.
Recent Comments