Foggia Olaszország császára

Foggia Olaszország császára

  24 Oct 2021  

Nem dőlt el a Moto3-as világbajnoki cím sorsa vasárnap Misanóban: a Marco Simoncelli versenypályán a hazai közönség előt szereplő Dennis Foggia diadalmaskodott, így csökkentette hátrányát az összetettben élen álló, ezúttal harmadik spanyol Pedro Acostával szemben.

A 27 esztendős olasznak augusztusban a Stájer Nagydíj után még 97 pont volt a hátránya a hispán tinédzserrel szemben, azóta azonban sorozatban hat futamon állt a dobogón, ráadásul ebből háromszor is annak a tetején.

Foggia ebben az idényben abszolút uralkodó volt Olaszországban, hiszen hazai környezetben Mugellóban egyszer-, Misanóban pedig kétszer diadalmaskodott.

Acosta előnye jelenleg 21 pont, a következő Portugáliában sorra kerülő futamon öt ponttal kellene többet szereznie olasz riválisánál ahhoz, hogy világbajnoki címet ünnepeljen, ellenkező esetben Valenciában, a 2021-es idény zárófutamán dől el minden.