Gólzápor Londonban, két hét után újra nyert a Tottenham

Gólzápor Londonban, két hét után újra nyert a Tottenham

A vb-szünet előtti utolsó fordulót játsszák az angol bajnokságban, amelyből két meccset is élőben mutatunk a MATCH4-en. A szombati Tottenham-Leeds United visszanézhető az ARENA4+-on, ma 15 órától pedig a Brighton-Aston Villát közvetítjük.

Biztosan nem unatkozott, aki a MATCH4-en látható Tottenham-Leeds összecsapást választotta szombat délutáni programnak. A bajnokságban október vége óta nyeretlen Spurs háromszor is felállt hátrányból, és egy hétgólos meccset húzott be, amivel egészen karácsonyig bebiztosította top4-ben maradását.

A 14. helyezett Leeds United először a 10. percben szerezte meg a vezetést Crysencio Summerville révén, majd Harry Kane egyenlítése után Rodrigo módosította 1-2-re az állást, közvetlenül a szünet előtt. A második félidő elején Ben Dvaies egalizált, de a vendégek kedvet még ez sem szegte, ismét Rodrigo köszönt be negyed órávál a lefújás előtt.

Ekkor jött Rodrigo Bentancur, az uruguay-i középpályás két perc alatt duplázott, ami után több gól nem esett, így hiába izzadtak meg, 4-3-ra nyertek a fővárosiak.

Vasárnap délután jön a legutóbbi három tétmeccsét – többek között a Chelsea és az Arsenal ellen megnyerő Brighton, ami múlt fordulóban a Manchester Unitedet legyőző Aston Villát fogadja. A mérkőzés kommentátora Sipőcz József lesz.