
Három meccs, köztük az NFL örökrangadója vasárnap
A szokásoknak megfelelően három mérkőzést is élőben láthatnak az amerikaifutball szerelmesei az NFL 2. játékhetének vasárnapi napjáról. Az ARENA4 mellett ezúttal már az ARENA4+ oldalán – és a nemrég megjelent applikáción keresztül – is élőben lehet követni az eseményeket, és akár a RedZone-t is.
A sort 19.00-kor a New Orleans Saints és a Tampa Bay Buccaneers csoportrangadója nyitja.
A hazaiaknál az a Jameis Winston irányít majd, akit a 2015-ös draft első helyén még a Tampa Bay választott ki, ott azonban rendkívül hullámzó volt a teljesítménye, a legenda Tom Brady érkezésével pedig értelemszerűen fölöslegessé is vált.
Tavaly nem tudott bizonyítani korábbi csapata ellen, a két együttes 8. játékhetén rendezett összecsapásának második negyedében ugyanis Devin White csúnya szerelése után térdszalagszakadást szenvedett, ami véget is vetett idényének.
A Saints az első fordulóban története legnagyobb negyedik negyedes hátrányát ledolgozva, sorozatban 17 pontot szerezve nyert az Atlanta Falcons otthonában, míg a Buccaneersnek szinte meg sem kell izzadnia a Dallas Cowboys vendégeként.

Érdekesség, hogy Brady ugyan rögtön első évében elhozta a Super Bowlt a Tampa Baynek, azonban a New Orleans ellen alapszakaszban még nem tudott nyerni a floridai gárdával, négy vereség a mérlege a 45 éves irányítónak, ezeken a találkozókon pedig nyolc interceptiont dobott.
A mérkőzés kommentátora Szarka András lesz, szakértőként pedig Bencsics Márkot hallhatják a nézők.
Ezt követően, 22.25-ös kezdéssel jön a Dallas Cowboys és a legutóbbi Super Bowlon vesztes Cincinnati Bengals összecsapása.
Mindkét gárda vereséggel kezdte a szezont, az eddig is sérülésektől tizedelt Cowboys ráadásul elvesztette kezdő irányítóját, Dak Prescotttot, akinek műteni kellett a kezét, így sok texasi drukker szerint könnyen lehet, hogy a csapat szezonja máris elúszott.

A Bengals hazai környezetben a csoportrivális Pittsburgh Steelerstől kapott ki a hosszabbítás utolsó pillanatában, ugyanakkor annak ellenére volt végig meccsben, hogy ötször veszített labdát a támadósor – Joe Burrow négy interceptiont és egy fumble-t „vállalt” – és a liga egyik legjobb rúgója, Evan McPherson is hibázott.
Burrow pályafutása során másodszor lép pályára a legendás texasi pályán, 2018-ban az LSU egyetem játékosaként éppen itt mutatkozott be, amikor is csapatával akkor meglepetésre 33-17-re legyőzték a Miamit.
A mérkőzést 22.25-től Kun Zsolt kommentálja, a szakértő Zahovay Ádám lesz.
A hajnali mérkőzésen, 2.20-as kezdéssel a Green Bay Packers fogadja ősi riválisát, a Chicago Bearst. A szezon sorsolásának elkészítését követően úgy tűnt, történelmi találkozó lehet ez, hiszen az NFL örökrangsorában az élen álló Bears (783) egyetlen sikerrel előzte meg az idény végén a Packerst (782) és az előzetes jóslatok alapján úgy tűnt, ezen az estén vehetik át a vezetést a Sajtfejűek.
Nos, a számolgatás nem jött be, hiszen a Bears a nyitóforduló egyik legnagyobb meglepetését okozva legyőzte otthon a San Francisco 49erst, míg a Packers kikapott a Minnesota Vikings otthonában, így mindössze a presztízs növeli a találkozó értékét. Ez lesz a két csapat 204. összecsapása, ami a legősibb rivalizálás az NFL-ben.

Ami a mérleget illeti, amióta Aaron Rodgersnek hívják a Green Bay irányítóját, a mérleg nyelve leszakadt a Packers irányába, hiszen a négyszeres MVP vezetésével 23 győzelem mellett mindössze 5 alkalommal szenvedett vereséget a wisconsini gárda, ezek közül pedig az egyetlen hazai fiaskó is akkor esett be, amikor a klasszis QB a találkozó elején megsérült.
A Lambeau Fielden a legutóbb 14 összecsapásból 12-őt nyert a Green Bay, 406-215 a pontkülönbség ezeken a találkozókon.
Az éjszakai találkozó kommentátora Kerek István lesz, szakértőként Pácsonyi Patrikot lesz a segítségére.
Recent Comments