Sokat nem érdemes azon gondolkodni, ki érdemelné meg jobban a vb-címet, érdemes inkább egy pillantást vetni arra, hogyan alakult a két esélyes párharca az idei szezon során, ugyanis szögesen ellentétes a két karrierév. A szezon feléig, azaz pontosan a 10. futamig semmi nem utalt arra, hogy itt idén ádáz Quartararo-Bagnaia harcra kerülhet sor a hajrában: előbbi, a címvédő és a kihívó élete totálisan különbözően alakult.

Fabio Quartararo sem indult gyorsan, de aztán belejött, és az első tíz GP-ből megnyert hármat, hatszor dobogóra állt,

de talán még ennél is fontosabb, hogy tízből egyszer sem esett ki, sőt, mindig pontokat szerzett.

Pecco Bagnaia ezzel szemben négyszer is bukott, és mindössze kétszer érte el a dobogót, igaz, az legalább két győzelem volt. A két siker viszont azon nem segített, hogy a Német Nagydíj leintésekor – amit szintén a pálya mellett fejezett be –

91 ponttal volt lemaradva az aznap futamgyőztes, vb-t vezető Quartararótól.

A yamahás harmincpár ponttal vezette akkor a vb-t Aleix Espargaro előtt, ám az apriliás pozíciója erős meglepetés volt, és valójában senki – utólag elárulta, ő maga sem – bízott benne, hogy valós esélye lehetne a világbajnokságra. A bennfentesek, ám valójában a rajongók és a közönség nagy része is úgy gondolta, ha itt még vb-harc lesz, akkor Bagnaiának kell valamit kezdenie a szezonjával.

Legtöbben persze leginkább legyintettek, 91 pont? Ennyit soha, senki nem dolgozott le a gyorsasági motorsport top kategóriájának történetében,

Quartararo fiatal kora ellenére ráadásul már rutinos vb-küzdőnek számít, a Yamaha meg végképp, kizárt, hogy ekkora előnyt eladjanak.

Talán ők maguk is elhitték ezt, és a következő, Holland GP-től kezdve valami mintha megváltozott volna. Assenben Bagnaia mesteri győzelmet aratott, míg Quartararo bukott, méghozzá kétszer, és a második után már fel is kellett adnia, a 11. futamon először maradt pont nélkül az idényben.

Egy hónapos nyári szünetre ment a mezőny, de visszatérve, augusztusban sem billent vissza a mérleg nyelve Quartararo felé, sőt,

Bagnaia zsinórban négyszer nyert, ezzel visszajött a csatába.

Aragonban már ellenfele nyakába ért, 10 pontra zárkózott fel, ami simán a fele, öt pont is lehetett volna, ha a ducatist az utolsó körben nem előzi meg egyik privát csapatos márkatársa, Enea Bastianini,

és nem vesz el tőle öt sima vb-pontot.

Nehezen magyarázható, de a Ducatinál nem látták szükségesnek a csapatutasítást, hiába nyerték meg eddig mindössze egyetlen egyszer a MotoGP-t: nem most volt az a sikeres év, hanem 15 éve, még 2007-ben húzta be Casey Stoner az olaszok egyetlen világbajnoki elsőségét.

Szeptember közepén tehát 10 ponttal még mindig Quartararo vezetett, a Yamaha és ő is fogadkozott, hogy kapcsolnak, és visszavágnak. Amiből nem sok, inkább semmi nem lett, pedig Bagnaia a következő nagydíjon, Japánban még azt a szívességet is megtette nekik, hogy – az utolsó körben – bukjon. Quartararo ezt mindössze egy nyolcadik hellyel tudta “kihasználni”.

A következő két GP pedig a francia teljes elolvadását hozta, a thaiföldi esőben elszúrta a Yamaha a motor beállítását, 17. lett, pont nélkül maradt, miközben Bagnaia a dobogó harmadik fokára állt, majd Ausztráliában Quarta önhibájából bukott, miközben riválisa megint csak behúzott egy harmadik helyet.

Ekkor fordult a kocka, Phillip Island után Bagnaia előzött, idén először vezette a pontversenyt, Quartararo pedig veszítette el az első helyet a Portugál GP, azaz az 5. futam, vagyis április 24-e óta.

Az olasz nem is túl kicsi, 14 pontos előnyre tett szert két nagydíjjal a leintés előtt. 233-219 volt ekkor az állás, Bagnaia az utolsó előtti fordulóban már a vb-győzelem esélyével motorozott, és nyert Malajziában is, csakhogy Quartararo a szükséges harmadik hellyel életben tartotta vb-sanszait az utolsó felvonásra.

258-235 az állás a mindent eldöntő Valenciai GP előtt,

köszönhetően annak, hogy az évad

utóbbi kilenc versenyéből Bagnaia ötöt megnyert, nyolcon dobogóra állt, miközben Quartararo háromszor bukott, négyszer pontot sem szerzett, és mindösszesen kétszer vizitált a pódiumon.

A címvédésre nyúlfarknyi esélye maradt, de láttunk már ilyet, a királykategória történetében háromszor történt meg, hogy az utolsó futamon változott a sorrend, igaz, ebből csak egyetlen egyen volt meglepő a döntő futamos előzés, 2006-ban, egy, a mostanira meglehetősen hasonlító szezon végén. (Amit a héten majd részletesen is bemutatunk.)

Lényeg a lényeg, Valenciában

Bagnaiának 2 pontot kell szereznie, hogy biztosan bajnok legyen, vagyis a 14. helyen kell befutnia.

Ebben az esetben Quartararo győzelme sem érne sokat, pontegyenlőséggel, a futamgyőzelmek arányával – 7:4 – lenne világbajnok a ducatis.

Quartararo a győzelembe menekülhet, és bízhat a szerencséjében, illetve abban, hogy Bagnaia összehoz egy hatodik bukást is. Természetesen ez lenne a legfájdalmasabb forgatókönyv, pláne, hogy

azzal az öt aragoni ponttal, amit Bagnaia helyett Bastianininak engedett át a Ducati, vezérpilótájuk már 10 napja bajnok lenne.

Meglátjuk majd, mi történik, ami biztos,

hogy az ARENA4 és az ARENA4+ élőben közvetít minden egyes pillanatot a valenciai fináléról, sőt, riportereink a hétvégén folyamatosan a helyszínről jelentkeznek hírekkel és érdekességekkel.