Hihetetlen statisztikák

  26 Oct 2020  

Az NFL-ben hozzászokhattunk, hogy hétről hétre meghökkentő statisztikákkal jönnek el az aktuális fordulóban történtek kapcsán. Nem volt ez másképp most sem, ugyanakkor a 7. játékhéten történtek még több érdekességgel szolgáltak az eddigieknél, nézzünk most ezek közül néhányat:

  • A Seattle Seahawks és az Arizona Cardinals összecsapásán 1091 yardot hoztak össze a csapatok, 2013 óta ez a legtöbb egy alapszakaszmérkőzésen az NFL-ben.
  • Ugyanezen a mérkőzésen a Cardinals kevesebb, mint három perccel a vége előtt tízpontos hátrányban volt és mégis nyert. Azok a csapatok, amelyek hasonló helyzetben voltak, az ezt megelőző 255 összecsapást elvesztették.
  • Tyler Lockett 1970 óta a harmadik játékosa, akinek legalább 15 elkapása, 200 yardja és 3 TD-je volt egy meccsen. Ráadásul Calvin Johnson 2011-es szezonja óta az első, aki az első hat meccsén legalább 500 yardot és 7 TD-t jegyzett.
  • Russell Wilson 22 TD-passznál jár a szezonban, ez az első hat mérkőzést tekintve holtversenyben a legjobb Peyton Manning 2013-as idényével.
  • A bajnok Kansas City Chiefs úgy nyert 27 ponttal a Denver Broncos ellen, hogy nyolc harmadik kísérletéből egyetlen egyet sem sikerült megoldania. Hasonlóra az elmúlt 45 szezonban nem volt példa az NFL-ben.
  • A New England Patriots Bill Belichick irányítása alatt története legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el és sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el, erre 286 mérkőzés óta nem volt példa a klub történetében. Cam Newton egymást követő második mérkőzésén maradt TD-passz nélkül, ezt legutóbb 1995 Drew Bledsoe hozta össze Pats-játékosként.
  • Az Atlanta Falcons ebben a szezonban már a harmadik olyan mérkőzését veszítette el, amikor a találkozó egy pontján legalább 98% esélye volt a győzelemre. Az egész NFL-nek összesen négy ilyen találkozója van az idényben.
  • Joe Burrow, a Bengals irányítója az NFL történetének első újonc QB-ja, aki egy mérkőzésen legalább 350 yardot passzolt 3 TD-passz és egy futott hatpontos mellett.
  • Baker Mayfield, a Browns irányítója borzalmasan kezdett a Bengals ellen, de a hajrában sorozatban 21 passza volt sikeres, amivel egyrészt fordított a végén, másrészt klubrekordot állított.

Leave a Reply