Jön a 2020-as Super Bowl visszavágója

Jön a 2020-as Super Bowl visszavágója

  23 Oct 2022  

Ezúttal is három mérkőzést közvetít élőben az ARENA4 a profi amerikaifutball-liga aktuális fordulójának vasárnapi játéknapjáról.

A hetedik játékhetet szokás szerint a Countdown című magazinműsor vezeti fel 18.00-as kezdéssel, majd 19.00-től jön elsőként a Cincinnati Bengals és az Atlanta Falcons összecsapása.

Mindkét csapat 3/3-as mérleggel áll, ez a Falcons oldaláról nézve egyelőre pozitív meglepetés, az előző szezonban Super Bowl-résztvevő Bengalstól viszont csalódás, ugyanakkor az elmúlt hetekben a gárda már sokkal inkább hasonlított arra a csapatra, amelyet tavaly megszokhattunk.

Éppen ezért ennek az összecsapásnak inkább a Joe Burrow vezette Cincinnati az esélyese, ráadásul az irányító kedvenc elkapója, Ja’Marr Chase egyre jobb formába lendül, és egyelőre még kérdéses, hogy leendő ellenfele, a Falcons legjobb védője, A.J. Terrell ott lesz-e majd vele szembe a pályán.

A Falcons főként kreatív futójátékjaiban bízhat, az előző héten 40 játékot indította a földön a csapat a 49ers ellen megnyert összecsapáson.

A mérkőzés kommentátora Kerek István lesz, szakértőként Kovács Bálintot hallhatják a nézők.

Ezt követően, 22.25-ös kezdéssel jön az 54. Super Bowl visszavágója, azaz a San Francisco 49ers és a Kansas City Chiefs összecsapása.

A két csapat 2020. február 20. óta nem is találkozott egymással, akkor a Chiefs tízpontos hátrányból fordítva 31-20-ra diadalmaskodott, elhódítva ezzel a Vince Lombardi trófeát.

Amióta Patrick Mahomes a Chiefs irányítója, egyszer játszottak egymással a csapatok az alapszakaszban, 2018-ban 38-27-re győzött otthon a KC. Arról a találkozóról nincsenek jó emlékei a 49ers támadóit vezető Jimmy Garoppolónak, ugyanis térdszalagszakadást szenvedett.

Mahomes újabb NFL-rekordra is hajt a 49ers ellen (Fotó: GettyImages)

A KC egyébként ebben a párharcban csak egyszer nyert vendégként, még 1971-ben 26-17-re győzött a Candlestick Parkban.

Mahomesnak ez lesz a 70. mérkőzése kezdőként az NFL-ben, amennyiben begyűjti 55. győzelmét, akkor beállítja Ken Stabler erre vonatkozó NFL-rekordját.

A mérkőzés kommentátora Kun Zsolt, szakértője pedig Bencsics Márk lesz.

Az éjszakai mérkőzésen, hajnali 2.20-as kirúgással a Miami Dolphins fogadja a Pittsburgh Steelers csapatát.

A floridai gárda szenzációsan kezdte a szezont, azonban szeptember 29-én a Bengals elleni összecsapáson Tua Tagovailoa agyrázkódással kidőlt, és a szezonbeli három győzelmet gyorsan három vereség követte egymás után.

A korábbi Alabama-irányítót most tisztázták az orvosok, így visszatérhet a pályára, aminek köszönhetően a fogadóirodáknál rögtön a Dolphins lett a találkozó esélyese.

A Steelers teljesítményét szinte lehetetlen megjósolni, hiszen a gárda Mitchell Trubisky irányításával a szezon elején katasztrofális volt, így az újonc Kenny Pickett került a pályára. Az első éves hazai fiú (aki a Pittsburgh Egyetemről érkezett) teljesítményét látve elkezdtek reménykedni a Steelers-drukkerek, azonban a múlt héten a Tampa Bay Buccaneers elleni mérkőzésen ő is agyrázkódást szenvedett, Trubisky pedig a padról beszállva győzelemre vezette a gárdát.

Az viszont már eldőlt, hogy a főműsoridős találkozón ország-világ előtt Pickett kezd majd.

A találkozó kommentára Szarka András lesz, szakértőként Pácsonyi Patrikot hallhatják a nézők.