
Kemény keleti ütközetet hozott a Devils-Bruins
Szombat este a New Jersey Devils-Boston Bruins összecsapást láthatták élőben az ARENA4 hokirajongói, akik nem is csalódhattak, hiszen kőkemény, hét gólt hozó ütközetet hozott a keleti derbi.
A találkozót végül a vendég Bruins nyerte 5-2-re, főképp első sorának köszönhetően, ez az egység ugyanis Brad Marchand Patrice Bergeron és David Pastrnak révén három-három góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.
Jonathan Bernier, a Bruins kapusa így győzelemmel ünnepelte karrierje 400. NHL-mérkőzését, Charile McAvoy, a klub történetének legjobban fizetett védője pedig három gólpasszt jegyzett, volt hat blokkolt lövése és +4-gyes mutatóval zárt.

Érdekesség, hogy a Bruins 2017. január 2. óta nem kapott ki rendes játékidőben a Devils vendégeként, ez a klub leghosszabb ilyen sorozata egy adott rivális ellen, azóta ez volt a két csapat tizedik egymás elleni összecsapása, a Boston a 7. alkalommal diadalmaskodott alapjátékidőben, emellett három hosszabbításos veresége van.
A találkozó már visszanézhető az ARENA4+ oldalán:
https://arena4plus.network4.hu/watch/new-jersey-devils-boston-bruins/legfrissebb-videok
Recent Comments