Csütörtökön tárgyalnak a csapatok a sorozatot szervező Dornával és a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetséggel (FIM) az idénynyitó lehetséges új időpontjáról.
Az biztosnak tűnik, hogy a szezon előtti katari tesztet meg lehet tartani, az esemény március 10-12 közé van kiírva a katari Losailba, majd a tervek szerint március 28-án indul a MotoGP-szezon, ugyanott. Tavaly is így akarták, de közbeszólt a koronavírus, a teszt lement, de két héttel később a MotoGP-futamot már törölni kellett.
Ezt elkerülendő most felmerült, hogy tolják közelebb a tesztet a futamhoz, illetve az is, hogy a futamot húzzák közelebb a teszthez. Pláne, hogy a Forma-1 is március 28-án indul, a közeli Bahreinben, a kettő pedig időben is ütné egymást, mivel mindkettőt villanyfényes verseny lesz.
Csütörtökön összedugják a fejüket a résztvevők, és eldöntik, hogy mikor is kezdődjön a szezon. Elméletileg a tesztet lenne a legegyszerűbb csúsztatni, de kevés szól az ellen is, hogy 28-ról 21-re hozzák előre a szezonnyitót. Sőt, még egy héttel korábbi start sem tűnik ördögtől valónak.