Küszöbön Bagnaia hosszabbítása a Ducatinál, de ki lesz a  csapattársa?

Küszöbön Bagnaia hosszabbítása a Ducatinál, de ki lesz a csapattársa?

  10 Feb 2022  

A 25 éves motoros 2024-ig írhat alá a következő hetekben.

Pecco Bagnaia egész eddigi MotoGP-karrierjét a Ducatinál töltötte, 2019-ben és 20-ban a privát Pramac Ducatinál versenyzett, majd tavaly került fel a gyári csapathoz, ahol kicsit lassabb kezdés után a szezon végére nagyon belejött: négy futamot nyert, és második lett a világbajnokságban, csak 26 ponttal a győztes, Fabio Quartararo mögött.

Paolo Ciabatti sportigazgató a napokban elmondta, a nyitófutamig, azaz március első hétvégéjééig szeretnék véglegesíteni az olasz új szerződését.

Bagnaia a Ducati nyergében, tavaly novemberben (Photo by Steve Wobser/Getty Images)

Az Autosport.com úgy tudja, Bagnaia jelentős béremelésre is számíthat, ugyanis

tavaly mindössze 800 ezer euró volt az alapfizetése, amihez teljesítménybónuszokkal további 800 ezret keresett.

De ez még így is aprópénz a motorsportok világában, valójában nevetségesen kevés, pláne egy többszörös vb-futamgyőztesnek.

Bagnaia csapattársa, Jack Miller, akinek szintén lejár a megállapodása az idény végén, egyelőre nem számíthat hosszabbításra, sőt, küzdenie kell, hogy megtartsa helyét két feltörekvő Ducati-növendékkel szemben.

A Pramacnál induló Jorge Martin tavaly, újoncévében azonnal nyert egy futamot, a jelenleg Gresini Ducati-s Enea Bastianini pedig kétszer állt dobogóra 2021-ben, ugyancsak újoncként. Ők ketten esélyesek, hogy 2023-ra fellépjenek Bagnaia mellé.

A Ducati a szezon során dönt arról, ki legyen a másik gyári pilóta.