
Marc Marquez: Reális esély volt rá, hogy abbahagyjam
A szemsérülés sokkal rosszabb volt a kartörésnél, árulta el a nyolcszoros MotoGP-bajnok.
Marquez szerda este Madridban volt az új MotoGP-dokusorozat díszbemutatóján, a spanyol kollégák kihasználták az alkalmat, a motoros negyedórás interjút adott a COPE nevű rádiónak, amiben felfedte, hogyan telt az elmúlt bő három hónapja.
“2021-ben padlóra kerültem, jött a szemsérülés, ami sokkal komplikáltabb egy kartörésnél. A fejedben van a dolog, idegi eredetű, nem lehet csak úgy hozzányúlni. Kettős látásom volt, szinte semmit nem tudtam csinálni. A doki azt mondta, várunk a szememmel három hónapot, ha semmi, akkor megműtjük, és várunk újabb három hónapot, ha nem javul, jöhet újabb műtét, de az még három hónap. Reális volt, hogy visszavonulok. Várakozás, vagy műtét, vagy a mindennapi életben ugyan boldogulok, de a motoron nem, ez volt a három lehetőség. Összetörtem. A végén az orvosom azt mondta, csoda, hogy magától rendbe jött a szemem”
-nyilatkozta Marquez.

Vagyis a szeme száz százalékos, ám ez még mindig nem mondható el a karjáról.
“A karom fáj, és amikor jön a fájdalom, csökken az erő, csökken a teljesítmény”
-magyarázta a bajnok.
Emiatt pár hete felvette a kapcsolatot a teniszsztár Rafael Nadal orvosával is, úgy döntött, Madridba költözik, hogy mindig a legjobb specialisták közelében legyen, és folyamatosan velük tudjon dolgozni. (Marquez Barcelona környékéről származik, egy Cervera nevű faluban élt eddig.)
Összegezve, Marquez februárra annyira rendbe jött, hogy részt vehetett a hivatalos teszteken, kipróbálta az új Hondát, ami tapasztalata szerint meglehetősen rendben van. De hogy a világbajnoki címért harcban lehet-e, nem tudja, “ez csak május végén, öt-hat futam után derülhet ki”.
“Van 12 motor, amivel meg lehet nyerni a világbajnokságot, de a favorit a címvédő és a tavalyi második, Fabio Quartararo és Pecco Bagnaia”
-véli Marquez.
A szezonstartig még szűk három hete van a spanyolnak a lehető legjobban felkészülni. A napokban a tréningben talán lesz egy kis enyhítés, Marquez csütörtökön ünnepelte 29. születésnapját, és mint elmondta, hétvégén lesz egy kis ünneplés ez alkalomból.
A MotoGP első versenyét március első hétvégéjén rendezik Katarban. Az ARENA4 és azARENA4+ minden edzést, időmérőt és futamot élőben közvetít.
Recent Comments