
Marquez: Bagnaiának nem volt gyenge pontja
A Ducati fiatal motorosa ugyanis rendíthetetlen volt, bármit próbált Marc Marquez, az olasznak volt válasza: hétszer előzték egymást oda-vissza az utolsó három körben, de ahányszor átvette a vezetést a hondás, annyiszor vette azt vissza azonnal a végső győztes, aki először nyert a MotoGP-ben.
“Próbáltam elemezni Pecco Bagnaiát, hol gyors, hol vannak a gyenge pontjai, de azok nem voltak. Az egész pályán gyors volt. Doviziosóval sokat csatáztam, Pecco olyan, mint ő, csak gyorsabb a kanyarokban”
-hasonlította Marquez Bagnaiát egyik legnagyobb ellenfeléhez, Andrea Doviziosóhoz, akivel az elmúlt években szakasztott ilyen csatákat vívott.
Marquez sérült jobb karjával még mindig küszködött, de a többnyire balra kanyarodó pálya esélyt adott neki a kiugró eredményre. Ami végül össze is jött, de a siker azért nem.

“Az elején annyi volt a tervem, hogy követem Peccót, aztán a végső támadásnál mindent beleadok. Nagyon jól ment, iszonyú későn fékezett, remekül állította meg a motort. A kigyorsításoknál szintén gyors volt. Tudtam, ha az utolsó körben előtte leszek a hátsó egyenesben, vissza fog előzni. Mindent beleadtam, de hihetetlen versenyt futott, gratulálok neki. Az eredmény extra motivációt jelent nekem egy kemény év közepén, kiderült, hiába vannak nehézségeink, képesek vagyunk a top motorosokkal tartani a lépést”
-elemezte futamát a nyolcszoros világbajnok hondás.
A MotoGP a hétvégén folytatódik, Misanóban Marquez már újra felveheti a harcot Doviziosóval is, aki a Petronas Yamahánál tér vissza a sorozatba.
Az ARENA4 és az Arena4+ weboldal péntektől élőben közvetíti a legfontosabb eseményeket.
Recent Comments