Nagy meccs lett a simának induló győzelemből

Nagy meccs lett a simának induló győzelemből

  15 Oct 2022  

A délutáni Bundesliga-meccseken több mint négygólos volt az átlag, ezt hozták este is a 3-2-es lipcsei győzelemmel.

Az első félidő tükör sima volt, a 25. percben Szoboszlai hajszál pontos passzát térdelte be Forsberg – olyan jó labda volt, hogy még rúgni se kellett -, majd öt perc múlva a magyar középpályás szöglete után Diallo csúsztatta meg a labdát, ami egy védő fejéről a saját kapuja felé pattant, de végül a kapu torkában helyezkedő Raum támaszkodó lába kellett ahhoz, hogy a hálóba is jusson, 2-0.

(Photo by Sylvain Lefevre/Getty Images)

A harmadik gól végre lábfejről ment be, Andre Silva remek labdaátvétele után kapufára pöccintette a labdát, ahonnan pont Willi Orban lábára pattant a labda, onnan meg a hálóba, 3-0.

Úgy tűnt, már a szünetig eldőlt a meccs, és a második félidőben semmi, de semmi nem utalt arra, hogy itt a Hertha feltámadhatna.

A 60. percben viszont Diallo összehozott egy blőd büntetőt, szinte beleütött egy veszélytelen beadásba mélyen a 16-oson, a bíró pedig befújta az egyértelmű büntetőt. Lukebakio magabiztosan a jobb alsóba rúgta a labdát, 3-1.

Két perc telt el csupán,egy berlini szabadrúgás után a 16-oson érkező Jovetichez került a labda, aki ügyesen ráfordulva a kapu jobb oldalába bombázta azt, 3-2.

A Hertha ez után sem torpant meg, a 80. perc környékén pedig szenzációs jelenetek játszódtak le. Szoboszlai mesteri labdával ugratta ziccerbe Nkunkut, aki már a kapust is kicselezte, majd üres kapura lőtt, közelről,

de a visszaérő középcsatár(!), Lukebakio becsúszva mentett, lábszáráról fölé pattant a labda. Az biztos, hogy ez volt az év mentése.

Lukebakio (jobbra) megnehezítette a Leipzig-védelem dolgát

A csatár a fordulásból már elöl volt, a kezdőkör környékén, a lipcsei térfélen fejjel indította Ejukét, aki egy az egyben vezethette a sérült Gulácsi kapust helyettesítő Blaswichra a labdát, de vagy nem vette észre, vagy szándékosan nem használta ki, hogy a kapus a 16-oson kívül állt, amikor ő olyan 30 méterre volt a kaputól, és ahelyett, hogy átemelte volna a labdát, inkább vezette. Végül ziccerben sikerült átpöccintenie az elvetődő kapuson, de egy visszaérő védő könnyedén megállította a gólvonal felé csak vánszorgó labdát. Óriási egyenlítési lehetőség volt,

ami után az merül fel az emberben, milyen csatár az, aki ilyen helyzetben nem rúg alá a labdának?

(Csere, Ejuke 20 perccel korábban állhatott csak be.)

Úgy tűnt, a Leipzig eldönti a meccset, amikor bő öt perccel a vége előtt Nkunku ziccerben a bal felsőbe helyezett, de gyorsan kiderült, lesen kapta a labdát, így a videóbíró érvénytelenítette a találatot, maradt a 3-2.

A hosszabbításban pedig újra a Hertha villogott, a 94. percben Kanga lövése a rövid kapufáról jött ki, majd a másik cserecsatár fél perc múlva nagy ziccerben fejelt gyatrán mellé, így maradt a Herthának a vereség.

Jó hír, hogy a Lipcse Szoboszlai és Orban erős közreműködésével győzött – végig is játszották a meccset -, a néhány hete érkezett Marco Rose edzőnek meg, hogy hazai pályán még hibátlan új csapatával.

A Leipzig kilencediknek jött fel a tabellán, csak öt pontra van a vezető Union Berlintől is, a Hertha viszont csak 15., egy pozícióval áll az osztályozós hely fölött.

A Leipzig-Herthát élőben láthatták az ARENA4-en és az ARENA4+-on,

vasárnap utóbbin és a MATCH4-en jön, szintén élőben a szupervasárnap: a Köln-Augsburg 15:30-tól vezeti fel a 17:30-as Union Berlin-Dortmundot és a 19:30-as Bayern-Freiburgot, utóbbi két meccsen a tabella első négy helyezettje találkozik.