
Ovecskin hamarosan szerződést hosszabbít
Hivatalosan szerda éjfélkor szabadon igazolhatóvá válik Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitalst legnagyobb sztárja, a fővárosi klub azonban a hírek szerint még ez előtt szeretne megállapodni a folytatásról az orosz hokissal
“Azt gondolom, mindkét fél ugyanazt szeretné, és nagyon jól haladnak a tárgyalások” – nyilatkozta Brian MacLellan, a Capitals általános igazgatója.

A 35 éves Ovecskint teljes NHL-es pályafutását a fővárosiaknál töltötte, a klub a 2004-es draft első helyén választotta ki, azóta 16 szezon alatt 730 gólt jegyzett a csapatban, amivel a liga örökrangsorán hatodik helyén áll. Hamarosan egyébként előrébb lépked majd a listán, ugyanis mindössze egyetlen találat választja el az ötödik helyen álló Marcel Dionne-tól, és 11 a negyedik Brett Hulltól.
Ovecskin 2008-ban írta aká 13 évre szóló, 124 millió dollárról szóló garantált szerződését, amelyet meg is hálált, ugyanis tíz évvel később, 2018-ban a klub történetében először Stanley Kupa-győzelemre vezette az együttest.
Az orosz klasszis kilencszer volt az NHL-gólkirálya, rekordot jelentő 15 alkalommal volt legalább 30-szor eredményes egy szezonban. Az előző idényben – amelyet az ARENA4 nézői is élőben követhettek – az alapszakaszban 45 mérkőzésen 24-szer talált be, sérülések miatt azonban 11 találkozót kihagyott. A Capitlals a Boston Bruinsszal szemben búcsúzott a playoff első körében.
Recent Comments