Angel Ruiz Cotorro doktorral is dolgozik sérült jobb felkarján a nyolcszoros MotoGP-világbajnok.
Marquez 2020 júliusában törte el a karját, túl hamar akart visszatérni, túlerőltette a csontot, ami újra eltört, majd be is gyulladt. A spanyol így csak 2021-ben tudott visszatérni, bár tavaly három futamot is megnyert, hondás csapatfőnöke, Alberto Puig pár napja azt mondta, arra számít, hogy versenyzője idén sem lesz 100 százalékos.
Dr. Cotorro már számtalan sérülésből hozta vissza Rafa Nadalt, aki pár hete az Australian Opent nyerte meg orvosa segítségével
A 29 éves pilóta így a teniszsztár specialista orvosához fordult, és elmondta, az első vizsgálatok után máris többet tudnak a problémájáról. A csont és környéke terhelésre még mindig begyullad, így Marquez teljesítménye fokozatosan visszaesik, ezt próbálja majd meg rendbe tenni Cotorro.
Recent Comments