Újabb két mérkőzést közvetít az ARENA4 a Championship 19. fordulójából: a szerdai játéknapon először 18.30 órától a Derby County és Swansea City összecsapását, majd 21 órától a ️ Reading és Norwich City találkozóját izgulhatják végig a szurkolók.
A Derby County abból a szempontból mindenképpen az egyik legizgalmasabb csapat, hogy a kispadon Wayne Rooney ül, aki amióta megkapta az egyedüli felelősséget, az együttes nem kapott ki. Igaz, a legutóbbi öt találkozón a gárda csak egyszer nyert, négyszer pedig döntetlent játszott, de ez elegendő volt ahhoz, hogy elmozduljon a sereghajtó pozícióból.
A ️Reading-Norwich City összecsapáson már két felsőházi gárda csap össze, előbbi az ötödik, utóbbi a második helyről várja a mérkőzést. A sorozatban három győzelemnél járó Norwichnak egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy újra a tabella élére kerüljön, míg a Reading egy sikerrel egy pontra zárkózna fel mostani riválisa mögé.